Évközi 30. hét, szombat – Lk 14,1.7-11
Mikor válunk értékessé Isten, illetve az emberek szemében?
Minden ember mindenek előtt szeretetre, aztán pedig értékelésre vágyik. De mitől válunk szeretetre méltóvá, illetve értékessé?
Általában különbözik az, hogy mit gondolunk magunkról, valamint az, ahogyan mások vélekednek rólunk. Általában egyik sem egyezik meg azzal, amilyenek valójában vagyunk. A hibáinkat igyekszünk elrejteni mások elől. Inkább a jó tulajdonságainkat, a jobbik énünket mutatjuk. Pedig önmagunk túlzott felértékelésével becsaphatjuk magunkat, ugyanakkor félrevezethetünk másokat is. De Istent nem tudjuk becsapni! Ezért ne bízzuk el magunkat, ha dicsérnek, de ne keseredjünk el akkor se, ha nem értékelnek minket! Ettől nem leszünk se jobbak, se rosszabbak.
A mai evangéliumban Jézus felhívja a figyelmünket arra, hogy: „mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják”. Ezért önmagunk felmagasztalása helyett válasszuk az alázat, valamint a bűnbánat útját, amelyek által olyannak ismerjük meg magunkat, amilyennek Isten lát bennünket! Isten értékelése többet ér az emberi megítéléseknél. Egyedül Ő képes felemelni bennünket megbocsátó irgalma által.
A mi méltóságunk abból ered, hogy Isten teremtményei vagyunk. Alázatosságunknak (amit latinul humilitasznak nevezünk) az alapja az, hogy földből, vagyis humuszból teremtett lények vagyunk. Bármilyen nagynak képzeli magát az ember, ebből nem formálhat jogot az örök életre.
Akkor vagyunk alázatosak, ha elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Az örök életet nem lehet kiérdemelni. Isten az örök életet azoknak adja, akik szeretik Őt, valamint embertársaikat. Akik szeretetből teszik a jót, ugyanakkor bizalmukat Isten irgalmas szeretetébe helyezik, azok nyerik el a boldog örök életet.
Ne feledjük Jézusnak azokat a szavait, amelyekkel felhívja a figyelmünket, hogy: „ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3). A tanulság az, hogy aki be akar menni Isten országába, az váljon kicsinnyé, gyermeki lelkületűvé, alázatossá. Alapmagatartásunk Istennel, illetve az emberekkel szemben az alázat legyen!
Az tesz értékessé minket, ha Isten szeretetét elfogadjuk, aztán tovább adjuk. Szeretet nélkül minden értéktelen. Egyedül a szeretet marad meg az örök életre.
Szeretetből, a viszonzás elvárása nélkül tegyük a jót! Legyünk tudatában annak, hogy az örök üdvösséget nem lehet kiérdemelni! Az örök üdvösséget az Isten irgalmas szeretettel az alázatosaknak adja ajándékba. Ugyanakkor mi is tegyünk meg mindent azért, hogy alkalmasak legyünk Isten szeretetének, az örök élet ajándékának az elfogadására!