Évközi 29. vasárnap – Kiv 17,8-13; Lk 18,1-8
Állhatatosak vagyunk-e az imádságban?
A mai evangéliumi részlet első mondata szerint „példabeszédet mondott Jézus arról, hogy szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni.” Ez azt jelenti, hogy az imádság nem olyan tevékenység, amely elkezdődik, majd befejeződik, hanem szünet nélküli, folyamatos tevékenység. Olyan, mint az éltető lélegzés. Az olvasmány szerint az imádság élet-halál kérdése, mert ha Mózes imádkozik, a nép győzedelmeskedik, de ha abbahagyja az imádságot, a nép elvérzik a csatában.
Jézus egy olyan bíróval példálódzik, aki nem akar foglalkozni az özvegyasszony ügyével, de végül mégis igazságot szolgáltat. Nem szívesen, hanem csupán azért, hogy hagyja őt békén az asszony. Jézus ezzel nem azt akarja mondani, hogy fárasszuk ki Istent ahhoz, hogy megtegyen nekünk valamit.
Jézus példázatának a középpontjában az igazságosság áll. Az özvegyasszony azoknak a képviselője, akik igazságtalanságok áldozatai. Az imádságban azért folyamodjunk Istenhez, hogy szolgáltasson nekünk igazságot. Négyszer fordul elő az „igazságot szolgáltat” kifejezés. Jézus azt akarja mondani, hogy ha még az istentelen és embertelen bíró is hajlandó közbeavatkozni, akkor az Atya, aki a mi javunkat tartja szem előtt, mennyivel inkább „szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak”. Jézus még azt is hozzáteszi, hogy: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Milyen hitre gondolhat? Az Isten irgalmasságába vetett hitre. Isten úgy igazságos, hogy irgalmas hozzánk. Ő tekintettel van arra, hogy az eredeti bűn miatt értelmünk elhomályosult, akaratunk pedig rosszra hajló lett. Amikor Isten igazságszolgáltatását kérjük, akkor az után vágyódunk, hogy Isten legyen hozzánk irgalmas.
A hit, valamint az imádság lényegileg kapcsolódik össze. A hit mértéke az imádság mértéke. Amilyen a hitünk, olyan az imádságunk. És fordítva is így van ez. Amilyen az imádságunk, olyan a hitünk. Az imádság a hit forrása, ugyanakkor a hit jele is. Az imádság annak a bizalomnak a legbensőbb megélése, amely egyben a hit forrása, illetve megvalósítója.
Jézus arra is tanított, hogy ne fáradjunk bele az imádságba. Ugyanakkor a getszemáni kertben Ő maga is megtapasztalta, hogy „a lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen” (Mt 26,41). Az imádságra is vonatkozik, amit Jézus az utolsó vacsorán minden tevékenységgel kapcsolatban mondott, hogy „nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5).
Pál apostol azzal vigasztal minket, hogy: „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A Lélek azonban maga jár közben értünk” (Róm 8,26). Ha jól akarunk imádkozni, akkor a Szentlélek segítségében is bízva kérjük Jézust, hogy amikor igazságos bíróként eljön, irgalmas szívvel szolgáltasson nekünk igazságot, és engedjen belépni minket az ő országába!