Október 8. Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya – Ferences Provinciánk pátrónája – Lk 1,26-28
Mit jelent számunkra a mai ünnep?
Szent István királyunk egész életében nagyon tisztelte Szűz Máriát. Gyakran fordult hozzá segítségért, és mindig tapasztalta, hogy a reménytelennek látszó helyzetekben Mária megsegítette őt. Élete végén, amikor emberileg magára maradt, életműve pedig nem kerülhetett alkalmas emberek kezébe, minden európai uralkodót megelőzve, koronáját, valamint egész népét (nemcsak a Krisztusban hívőket) Szűz Mária oltalmába ajánlotta.
Istvánnak ez a végrendelete az ő halálával visszavonhatatlanul érvényben maradt. Szent László királyunk Magyarok Nagyasszonyának nevezte Szűz Máriát, majd több magyar király és a püspöki karok többször is megerősítették ezt a felajánlást. 1896-ban (az ezer éves jubileum alkalmával) XIII. Leó pápa külön ünnepet engedélyezett a tiszteletére.
Ne zavarjon minket, hogy később más nemzetek is kérték Szűz Mária oltalmát! Egy édesanyának több gyermeke is lehet. Azok állnak közelebb hozzá, akik az ő tetszése szerint élnek, illetve akik jobban hasonlítanak rá. Mi legyünk ilyenek!
Higgyük, hogy az angyal köszöntése nekünk is szól!
Örvendezz, aki kegyelemben részesültél! Nekünk is kegyelemben, oltalomban és támogatásban van részünk.
„Az Úr veled van”. Isten nemcsak úgy van velünk, ahogy mindenütt a világban, hanem személyesen bennünk van úgy, hogy életünkben nyíltan, hatékonyan megmutatkozik az Ő jelenléte. Ez számunkra történelmi ténnyé, tapasztalattá vált. Ennek kétségtelen bizonyítéka, hogy annyi ínség, harc, széthúzás, megosztottság, legyőzöttség és bukás ellenére még ma is létezünk.
Az angyal azt is mondta, hogy áldott vagy. A mi nemzeti imádságunkban, a himnuszunkban azt kérjük, hogy: „Isten, áldd meg a magyart!” Nemzetünk felajánlásával már Istennek szentelt nép lettünk. Vagyis népünk a történelemben új küldetést kapott, nemcsak a múltban, hanem a jelenben és a jövőben is. Akit Isten megáld, az áldássá válik mások számára. Ne felejtsük el tehát, hogy a minket fenntartó, megtartó, éltető, illetve megőrző áldás küldetést is jelent. Létünkkel legyünk áldássá a körülöttünk élők számára!
Ha harc, vagy feszültség terem miattunk, vagy közöttünk, akkor nem tudjuk betölteni hivatásunkat. Ha egy közösség tagjai egymás ellen fordulnak, akkor annak a közösségnek ütött a végórája. Mert „Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik” (Lk 11,17). Akkor tudunk megmenekülni, ha tudatosan mindig együttműködünk Krisztussal, Aki azért jött, hogy megszüntesse az ellenségeskedést, a békétlenséget. Egyedül Ő ad erőt a szelídségre. Az áldás, a béke útját járjuk akkor is, ha az út a Kálváriára vezet minket!
Ma is bizalommal kérhetjük Nagyasszonyunk közbenjárását. Biztosak lehetünk abban, hogy Benne sohasem csalatkozunk! Az a legfontosabb, hogy mi is mindig mondjunk igent az Isten akaratát közvetítő angyal szavára!