Évközi 26. hét, szombat – Lk 10,17-24
Mit tartunk a legfontosabbnak, amit életünkben szeretnénk elérni? Értékes és céltudatos-e az életünk?
Akkor értékes, illetve értelmes az életünk, ha értékes célokat tűzünk ki magunk elé, a közbeeső céljaink sorozatát pedig a legfontosabb céljaink megvalósulásának szolgálatába állítjuk. Újra meg újra érdemes tudatosítani magunkban, hogy mit tartunk a legfontosabbnak az életünkben, amiért érdemes küzdeni. Ehhez arra is szükség van, hogy legyen értékrendünk.
A mai evangéliumban az igehirdetésből visszatérő tanítványok nagy örömmel számoltak be Jézusnak a sikereikről: „»… a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.« Ő így válaszolt: »ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben«”.
Jó, ha minket is eltölt az a vigasztaló tudat, hogy nem vagyunk kiszolgáltatva a sátán uralmának, mert Jézus hatalma nagyobb. De Jézus szerint inkább annak örüljünk, hogy megismerhettük az Atyát és a Fiút.
A mai evangéliumi részletben újra hallhattuk, amit Assisi Szent Ferenc ünnepi evangéliumában is majd hallhatunk, hogy Isten a kicsinyeknek nyilatkoztatja ki magát. A kicsinyek ismerik meg Istent, mert ők nem önteltek, nem követelődzőek a szeretet bizonyítékait illetően. Nem írják elő, hogyan szeresse őket az Isten.
Assisi Szent Ferenc szerint a kicsinyek tökéletessége az üresség és a szegénység, amelyet megteremt magában az ember, hogy be tudja fogadni az Istent. Ennek érdekében az első lépés, hogy söpörjünk ki mindent lelkünkből, szívünkből, ami feleslegesen foglalja a helyet. Nemcsak a hibáinkat, tévedéseinket, hanem az azok miatti szorongásainkat is. Így juthatunk el az igazi békére.
Hiszünk-e Isten szeretetében? Ennek öröme tölti-e be az életünket? Vagy még mindig kételkedünk, és késedelmesek vagyunk a hitre, valamint a szeretetre? Van-e még szükségünk bizonyítékokra? Mennyire értékeljük, hogy a világ legnagyobb kincse (az Isten) a miénk lehet? Azt tartjuk-e a legfontosabbnak, hogy nevünk föl van jegyezve a mennyben? Igyekszünk-e olyan értékes életet élni, hogy elérjük célunkat (az üdvösséget, a boldog örök életet)?
Arra kaptunk meghívást, illetve küldetést, hogy rajtunk keresztül, a mi áldozatos, gondoskodó szeretetünk által, a keresők, kételkedők megtapasztalják Istennek irántuk való szeretetét. Igyekszünk-e ezt a küldetést teljesíteni?
Arra törekedjünk, ami a legfontosabb! Törekedjünk arra, hogy már földi életünkben is egyre élőbb, egyre személyesebb kapcsolatban legyünk az Atyával, a Fiúval, valamint a Szentlélekkel, ezzel együtt másokkal is! Ha így teszünk, akkor ez folytatódni tud az örök életben!