24. vasárnap – Kiv 32,7-14; 1Tim 1,12-17; Lk 15,1-32
Hisszük-e, hogy Isten végtelenül irgalmas szeretettel szeret minket? „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8)
János apostol szerint hitünk lényege, hogy: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk” (1Jn 4,16).
Jézus a mai evangéliumi részlet példabeszédeiben olyannak mutatja be a Mennyei Atyát, mint amilyenek mi vagyunk, amikor elveszítünk egy szeretett személyt, vagy akár csak egy kulcscsomót, vagy a mobiltelefonunkat, és úgy érezzük, hogy ezek számunkra pótolhatatlanok. Nem annak örülünk, amink van, hanem azt fájlaljuk, amit elveszítettünk. Annak értéke pedig mérhetetlenül felértékelődik.
A mai evangélium első példabeszédében Jézus egy jómódú pásztor példájával bátorít minket. Isten nem mond le rólunk, nem nyugszik bele elvesztésünkbe. Nem tétlenül vár minket vissza, hanem utánunk jön, keres és segít, hogy visszataláljunk Hozzá. Ha engedjük, hogy Isten megtaláljon minket, akkor Ő (mint az igazán jó pásztor) örömében vállára vesz minket, és hazasiet velünk. Jézus még hozzáteszi, hogy: „nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre”.
Aztán Jézus egy szegény asszony példájával is bizonyítani akarja, hogy Istennek a bűnösök iránti szeretete se nem túlzás, nem is tévedés. Senki sem elhanyagolható az Ő számára. Többet ér az az egy pénzdarab, amely elgurult, mint a többi kilenc. Valamint fontosabb az elkódorgott birka, mint a kilencvenkilenc.
Isten soha nem enged elveszni! Kutat, keres minket, hiányzunk neki, nem taszít el bennünket (tévelygő gyermekeit), hanem gyengeségeinkben is mellettünk áll. Bízhatunk irgalmas szeretetében, sőt segítséget ad nekünk a megtéréshez. Ismerjük fel, hogy Isten elkóborolt báránykája, illetve elgurult pénzecskéje vagyunk! Engedjük, hogy Isten megtaláljon minket!
A megtérésnek alapvető feltétele a hibáink elismerése, valamint megbánása. Ennek hiánya ugyanis Isten szeretetének a visszautasítását jelenti. A bűnbánat annak az elismerése, hogy megbántottuk Őt. Ahogyan mi is fájdalmat érzünk, ha elvesztettünk valamit, vagy valakit, ugyanígy érez az Isten is. Isten számára fontosak vagyunk, szomorúságot jelent Neki az elvesztésünk, a megtalálásunk pedig örömet. Jézus azt is hozzáteszi, hogy: „az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek”. Biztosak lehetünk benne, hogy az elhunyt üdvözült hozzátartozóink is örülnek majd nekünk.
Isten mindig ad lehetőséget arra, hogy új életet kezdjünk. Éljünk bátran az újrakezdés ajándékával!
Higgyünk abban, hogy az Isten végtelenül irgalmas, megbocsátó, türelmes, tapintatos, ugyanakkor erős és hűséges szeretettel szeret minket!