Húsvét 6. vasárnapja – Jn 14,23-29
Hogyan lehetünk otthon a világban?
Amikor az utolsó vacsorán Jézus búcsúzik övéitől, nem a hamarosan rá váró kínokra gondol, hanem tanítványait bátorítja és vigasztalja, hogy ne féljenek és ne szomorkodjanak. Azt mondta, hogy: „Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok” (Jn 14,18).
Jézus tudja, hogy az ember szívében a legnagyobb nyugtalanságot az otthontalanság érzése, az értékelés és az elfogadottság hiánya okozza. Pedig ahogy Tamási Áron írja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” (ahol szeretet vesz körül minket, ahol önmagunkért szeretnek bennünket).
Minden gyermek legfájóbb tapasztalata lehet az, ha úgy érzi, hogy szülei nem akarták, hogy megszülessen, vagy mert nem olyan gyerek, mint amilyent a szülei szerettek volna. Isten számára azonban nincs nem kívánt gyermek. Ő mindnyájunkat szeret, és elfogad minket olyannak, amilyenek vagyunk. Mi sokszor máshol, más körülmények között szeretnénk élni, pedig az Isten ott vár ránk és ott akar találkozni velünk, ahol éppen vagyunk. Arra vár, hogy elfogadjuk Őt, nem ideiglenes társnak és átmeneti vendégnek, hanem szívünk örökös lakójának. Velünk akar lenni már itt a földi életünkben is.
Ne feledjük el, hogy mit mondott Jézus a mai evangéliumi részlet első mondatában: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála”!
Jézus elmenetele és visszajövetele otthonkészítés. A benne hívők otthonra találása azonban nem tolódik ki valamilyen távoli helyre és időre (például a halálunk utánra). Az Atya és a Fiú bennünk való lakozása már most, ebben a földi életünkben megvalósulhat. Így lehetünk otthon a világban.
A mai evangéliumi részlet első mondata azt is bizonyítja, hogy Jézus nemcsak a tanítványokra gondolt, hanem ránk is, mert úgy fogalmazott, hogy: „aki szeret engem”.
A mi békességünk alapja az Isten életébe való bekapcsolódás. Isten megvéd minket a félelmek, a szorongások, az aggodalmak kísértésétől. Biztosak lehetünk abban, hogy nem szűnik meg az a béke, amelyet Krisztus ad nekünk. Mert ez nem más, mint az Isten és az ember között létrejött harmonikus állapot (végleges egymásra találás). Mert a Szentlélek által velünk és bennünk lesz mindig. „Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen”! „A Vigasztaló, a Szentlélek… megtanít titeket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek”.
Jézus a feltámadása után nem távozott el életünkből, hanem új és személyesebb módon akar velünk maradni már most és itt, a földi életünkben, hogy az örökkévalóságban, a Szentháromság kebelén találjunk végső otthonra és örök nyugalomra.