Nagyböjt 5. vasárnapja – Jn 8,1-11
Meddig jutottunk az irgalmas szeretetben?
A mai evangéliumi történetben ne a házasságtörő asszony bűnével foglalkozzunk, hanem saját bűneinkkel! Hogy könnyebb legyen a megtérésünk, figyeljünk az erkölcsi élet bírájára és az irgalom forrására! Figyeljünk Jézusra, valamint a mennyei Atyára, Aki nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen (vö. Ez 18,23)! Jézus nem vár mentegetődzést, nem kutat a tettet megelőző szándék után, nem akar sem vallató, sem vádló lenni, még kevésbé hóhér. Nem foglal állást, ugyanakkor irgalmasan felkarolja az asszonyt. Nem hagyja jóvá a bűnt. Nem azért jött, hogy jóváhagyja, hanem hogy elvegye.
Szent Ágoston azt írja, hogy: „szemben állt egymással a misera (a szánalmas, a szánalomra szoruló) és a Misericordia (az irgalmas szívű), az Irgalom”.
Az irgalom azt mondja, hogy mindig van valahogyan tovább. Lehetsz te még boldog, ne keseredj el, ne ess kétségbe! Bármilyen törés, bűn, tragédia idején az irgalom vezérelve az, hogy mentsük a menthetőt. És ha már a nagy baj megtörtént, akkor is keressük, hogyan lehet tovább menni, dolgozni, szeretni! Az irgalomban tehát van megbocsátás, nagyvonalúság, bizalom, remény.
Önmagunkra vonatkoztatva ez reményteljes ígéretet jelent. Istenünk bűneink ellenére is szeret minket, sohasem fordul el tőlünk, hanem irgalmasan magához ölel, s mindig van valahogy tovább a szeretetben. Az irgalom nem engedi az elkeseredést, az önmarcangolást, az öngyilkosságot. Isten irgalma ma is ez a felemelő kéz, amely a morális, családi, személyes pokolba is utánunk nyúl.
Innen indul az igazi keresztény cselekvés, amely a másikról sohasem mond le, állandóan nyújtja segítő kezét a másik felé. Mennyi hősies keresztény bízik abban, hogy a beteget érdemes ápolni, az alkoholistát szeretni, a bűnös családtagjában reménykedni! A keresztény ember megszállottan tud hinni abban, hogy érdemes minden társadalmi réteghez tartozó embert felkarolni, a bűnözőket taníttatni, a megtört emberekbe reményt plántálni, nem bezárni őket a múltjukba, a szociológiai adatokba, a kriminalisztika megállapításaiba.
Az irgalomnak azonban van egy másik hangsúlya is. Krisztus a bűnöst nemcsak irgalmasan felkarolja, hanem küldi is: „Menj, de többé ne vétkezzél!” Az irgalom célja nem egyszerűen egy passzív együttérzés, hanem aktív életre küldés. Aki irgalmat talált, az ne folytassa tovább a bűnös életvitelt! Aki azt érzi, hogy az irgalom megmentette az ő személyét, az maga is igyekezzen megmenteni önmagát! Akinek megkegyelmeztek, az aktívan adja tovább a kegyelmet személyes, családi és társadalmi síkon is! A tékozló fiúk iránti irgalom célja nemcsak a hazafogadás, hanem bizalom abban, hogy ezután jobb fiak lesznek, akik gyermeki szívvel és kötelességtudattal élnek. Az irgalom tehát teremtő, jövőt ajándékozó, aktív cselekvésre sürget.
Jézus azt kéri, hogy: „Legyetek… irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36).