Nagyböjt 4. hete, szerda – Iz 49,8-15; Jn 5,17-30
Igyekszünk-e Isten szeretetét egyre jobban megismerni és viszonozni?
Mivel a nagyböjti időszakból virágvasárnapig már csak másfél hét van hátra, életünk különböző területeinek felülvizsgálása során egyre inkább a legfontosabb teendőkre irányítsuk figyelmünket.
Mivel életünk alapvetően kapcsolatokból áll (és amilyenek a kapcsolataink, olyan értékes az életünk), ezért elsősorban a kapcsolataink megújítása a célunk. Mivel minden kapcsolatunk az Istennel való kapcsolatunktól függ, ezért a legfontosabb feladatunk a három isteni Személlyel való kapcsolataink ápolása. Ezeket igyekezzünk egyre élőbbé és személyesebbé tenni!
Jézus a mennyei Atyával való kapcsolatunkról mondja az utolsó vacsorán, hogy: „Az az örök élet, hogy ismerjenek Téged,… és akit küldtél” (Jn 17,3). Törekszünk-e Istent egyre jobban megismerni, az ő szeretetét viszonozni és embertársainknak továbbadni?
Jézus azt is mondta az utolsó vacsorán, hogy: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket” (Jn 15,9). Ti pedig „szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” (Jn 15,12)! A három isteni Személynek egymással való kapcsolata számunkra a minta, és egyben forrása is az egymással való kapcsolatainknak.
A mai evangéliumban hallottuk Jézus kijelentését, hogy: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is”. És „Amit… az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is”. Tehát az Atya és a Fiú munkálkodása nem fejeződött be a világ teremtésével. Őket követve mi is állandóan munkálkodjunk kapcsolataink elmélyítésén!
A Jelenések könyvében mondja a Lélek az efezusi egyháznak, hogy: „Tudok tetteidről, fáradozásaidról és kitartásodról… De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél” (Jel 2,2-4). Mindennapi feladatainkat mi is szeretettel teljesítsük!
Hogy mennyire szeret minket az Isten, arról Izaiás könyvében olvastunk egy szép hasonlatot. Előfordulhat, hogy az asszony megfeledkezik méhe gyümölcséről, de az Isten nem feledkezik meg rólunk.
A mai evangéliumi részletből újra megtudhatjuk, hogy nem Jézus ítél arról, hogy az örök üdvösségre, vagy az örök kárhozatra jutunk. Mi magunk döntünk arról, hogy elfogadjuk-e az Isten szeretetét, vagy nem.
A mai evangélium arra is felszólít minket, hogy ahogyan Jézus mindenben együttműködik az Atyával, úgy mi se tegyünk semmit nélküle, vagyis működjünk együtt Jézussal. Jézus mondta, hogy: „nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5).
Assisi Szent Ferenc nekünk is mondja: „Kezdjük el már igazán szeretni Istent!” Kérjük ehhez a Szentlélek segítségét!