Január 8. – 1Jn 4,7-10; Mk 6,34-44
Milyen karácsonyi ajándékot kértünk Istentől, és mi mit adtunk Neki?
Azt gondolhatjuk, hogy egymást szeretni nem olyan nehéz feladat, mint az ellenséget. Pedig valójában az ellenségszeretet a könnyebb, mert egyoldalú. Az ellenségünk mindig rosszat akar, és ha tud, akkor rosszat tesz nekünk.
A testvéri szeretethez viszont legalább két személy szükséges. Ezen kívül állandó egymáshoz való alkalmazkodásra, figyelmességre, tapintatra, szelídségre van szükség. Vigyázzunk arra, hogy ne legyünk erőszakosak, és csak azt adjuk, amit a másik képes, illetve amit el tud fogadni. Ugyanakkor legyünk elégedettek és hálásak azért, amit a másik tud és képes adni nekünk. Közben mindig vigyázzunk arra is, hogy amit adunk vagy elfogadunk, az kölcsönösen mindkettőnk üdvösségét is szolgálja! Ehhez állandó bűnbánattartásra, bocsánatkérésre, illetve megbocsátásra, szüntelen megtérésre és újrakezdésre van szükség, bele nem fáradva.
Az ilyen szeretetnek a forrása az Isten. Abból indul ki, hogy az Isten szeret bennünket, mint teremtményeit, úgy és annyira, hogy áldozatul adta értünk a Fiát. Vagyis nem azért szeret, mert jók vagyunk, hanem arra hív, hogy igyekezzünk olyan jók lenni, mint amilyen Ő hozzánk. Ahhoz is Ő adja a képességet, hogy viszontszeressük Őt. Ezt pedig úgy valósíthatjuk meg, hogy az ő szeretetével szeretjük embertársainkat.
A kenyérszaporítás Jézus műve volt. Az egésznek Ő volt a kezdeményezője, de nem tette a tanítványok közreműködése nélkül. Márk a kenyérszaporítás eseményébe beleszőtte a tanítványoknak adott felhívását is: „Ti adjatok nekik enni!” Aztán maga Jézus sietett a segítségükre.
Nekünk az a hivatásunk, hogy az Istentől kapott szeretetet továbbadjuk. Ez a méltó válasz Isten szeretetére. A tizenkét kosár maradék pedig azt jelzi, hogy a tanítványok keze nem lesz soha üres a táplálék osztogatásában.
Sohase legyen üres a kezünk! Törekedjünk mindig a legértékesebb ajándékot adni Istennek és egymásnak!
A napkeleti bölcsek példáját követve a szilárd és hűséges hit aranyát, a rendíthetetlen remény tömjénjét és az önfeláldozó, áldozatos szeretet mirháját adjuk az Istennek! De még ebben az ajándékozásban is maga az Isten jön a segítségünkre. Hiszen ez a három isteni erény, Istentől kapjuk őket ajándékba.
Kérjük Istent, segítsen meg minket, hogy a Tőle kapott ajándékokkal mindig meg tudjuk ajándékozni Őt és embertársainkat. Méghozzá úgy, hogy egymás hitén kölcsönösen megvigasztalódjunk, erősítsük egymásban a reményt, és ne csak elfogadjuk Isten szeretetét, hanem adjuk is tovább! Tanuljuk meg azt, hogy a szeretet nemcsak adás, hanem elfogadás is! A megtestesülésben az Isten is elfogadott minket. Ehhez hasonlóan, a másokat elfogadó, türelmes és irgalmas szeretettel viszonozzuk Isten nekünk adott végtelen nagy ajándékát, irántunk való szeretetét!