Advent 2. vasárnapja C – Lk 3,1-6
Legfőbb életcélunknak megfelelő életet élünk-e?
Életünk értelme és célja, hogy mindennap egyre személyesebb kapcsolatban legyünk Istennel. Ahogyan Szent Ágoston megfogalmazta: „Magadnak teremtettél minket, Urunk, és nyugtalan a szívünk, amíg Benned meg nem nyugszik”. Különösen akkor keressük Őt, amikor úgy érezzük, mintha Isten eltávolodott volna tőlünk és nem érezzük, hogy Ő szeret minket.
Az Úr hozzánk is szól minden nap. Csendesedjünk el, hogy meghalljuk Isten szavát: „Készítsétek az Úr útját…”
Ne feledjük, hogy Isten emberek közvetítésével jön el hozzánk. És miután befogadtuk Őt, a mi közvetítésünkkel jut el másokhoz is. Ha azt kívánjuk, hogy Isten eljöjjön hozzánk, igyekezzünk Isten útjává válni mások számára. Isten akkor van velünk, akkor él bennünk, ha készek vagyunk másokhoz elvinni Őt (ha igyekszünk olyan emberekké lenni, akiknek szavaiból, cselekedeteiből felismerhető az Isten azok számára, akik között élünk).
Ha meg akarjuk érezni Isten szeretetét, szeressük embertársainkat! Ha boldogok akarunk lenni, akkor vigyünk boldogságot mások életébe!
Először magunkban készítsük el az Úr útját! Ez úgy történik, hogy miután felismertük bűneinket, bűnbánatot tartunk. Igyekezzünk egyre jobb emberekké válni! Ennek az a bizonyítéka, ha felelősséget tudunk érezni másokért.
A hegyek lehordása jelenti a kevélységből, az önzésből, a hiúságból, a mások lenézéséből fakadó bűneink leküzdését. A völgyek feltöltése pedig a mulasztásainkból, lustaságainkból, hanyagságainkból fakadó bűneink elleni küzdelmet jelenti. Így válhatunk egyre simább úttá Isten felé és azok felé, akiket az Isten magával hoz és nekünk akar ajándékozni, hogy Vele együtt szeressük őket is. Így lehetünk mi is ajándékká.
A vágyakozás és az elhatározás önmagában kevés. Megfelelő felszerelésre (eszközökre) és erős akaratra is szükség van. Az ember ereje abban mutatkozik meg, hogy képes kitartani céljai mellett. Néha elfáradunk, esetleg el is csüggedünk. De ne felejtsük el a célt és ne adjuk fel a küzdelmet! Ne halogassuk a feladatok végrehajtását se! Itt és most, a saját körülményeink között térjünk meg! Itt és most van lehetőségünk jót tenni és a rosszat elutasítani.
Azt se felejtsük el, hogy nem a saját erőnkből, nem is a két kezünkkel, vagy a kis talicskánkkal, vagy akár a magunk építette buldózerrel lehet mindezt megtenni. Isten cselekszik bennünk. Ő viszi teljességre a jót, amit megkezdett bennünk. Nemcsak a magunk útját építjük, hanem az Úr hozzánk vezető útját is. A mi feladatunk az, hogy működjünk együtt az Úrral, és lankadatlanul bízzunk Benne! Az Isten szeretetébe vetett hit hegyeket mozgat.
Az Advent örömhíre az, hogy annak eljövetelére várunk, aki irgalmas, és kész megbocsátani bűneinket. Engedjük, hogy Isten irgalmas szeretete felszabadítson minket! A Magunk részéről pedig igyekezzünk megtenni mindent hittel és szeretettel! Tárjuk ki az Úr előtt szívünk ajtaját!