Évközi 33. vasárnap – Mk 13,24-32
Hogyan készülünk a halálunkra?
A mai evangéliumi részlet értelmezési nehézsége abból adódik, hogy Jézus tanításában a világ vége és Jeruzsálem pusztulása összefonódik: „nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim soha el nem múlnak.”
Jézusban megkezdődik az ószövetségi várakozás beteljesülése. Benne a valóság teljes átalakulásba kezdett. Amikor Jézust a keresztre feszítik, a nap éppen akkor sötétedik el (vö. Mk 15,33), ami azt kívánja jelezni, hogy Jézus halálával a bűn világa véget ér. A változás megkezdődik már a mi egyéni életünkben is.
A megrögzött elkésőknek tréfásan azt szokták mondani, hogy a saját temetésükről is le fognak késni. 
Ez biztosan nem következik be, de az előfordulhat, hogy valaki a világvégi nagy számadáskor lemarad az Isten országáról, mert nem készült el idejében.
Sok ember mondja Pató Pál úrként, hogy: „Ej, ráérünk arra még!” (Petőfi). Ugyan, minek a kapkodás, van még időnk bőven.
Talán kevesen ismerik Ady Endrének a komor, lemondó hangulatot árasztó versét, amit Kodály Zoltán megzenésített, hogy: „Mi mindig mindenről elkésünk, / Mi biztosan messziről jövünk, / Fáradt, szomorú a lépésünk. / Meghalni se tudunk nyugodtan. / Amikor már megjön a Halál, / Lelkünk vörösen lángra lobban.”
A természeti katasztrófák képei Isten hatalmát szemléltetik. Amit az ember oly hatalmasnak és stabilnak tart, az rövid idő alatt összeomlik. Ahogy Isten indította útjára a történelmet, a végén Jézus Krisztus (akinek Isten mindent átadott) ünnepélyesen lezárja azt, és ítélkezik.
A rettegést keltő képek mögött biztatás van. Az a nap a jó végleges győzelmének a napja lesz, amikor az Emberfia „összegyűjti választottait.” Az a nap a Jézus Krisztusban hívők megdicsőülése lesz. Akkor válik majd világossá és nyilvánvalóvá Isten igazsága, amikor az ember eljut örök céljához, és véglegesen kialakul a Teremtő és a teremtett világ között a teljes harmónia.
Erővel töltsön el minket a mai vasárnapon az a reményteli örömhír, hogy az a Jézus, aki értünk meghalt a kereszten, feltámadt, és fölment a mennybe, dicsőségesen vissza fog jönni ennek a világnak a végén!
Jézus éberségre int minket, hogy a közelség tudatában éljünk. Vagyis abban a várakozásban éljünk, mely bármikor kész Jézus Krisztus jöttére saját életét Vele és Benne véglegesíteni, beteljesíteni.
Jézus arra bátorít bennünket, hogy a földi életünket felelősséggel, okosan és szeretettel éljük. Mivel földi életünk végén szeretetünk alapján leszünk megítélve, ezért egyetlen feladatunk az, hogy szeressük egymást.
Aki így éli életét, az felkészülten és nyugodtan várhatja a halált. Mert annak osztályrésze lesz a boldog örökkévalóság, mindazokkal együtt, akikkel a földi életben szerették egymást.