Évközi 32. hét, hétfő – Lk 17,1-6
Mennyire élő, vagyis életet alakító a hitünk?
A tanítványok azt kérték az Úrtól, hogy „Növeld bennünk a hitet!” Egy édesapa egyszer azt mondta Jézusnak: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!” (Mk 9,24).
Sokszor megtapasztalhatjuk mindnyájan Pál apostol szavainak igazságát, hogy hitünket törékeny cserépedényben hordozzuk. Jó, ha tudjuk saját magunkról, hogy mi jelent próbatételt vagy kísértést a hitünk számára. Melyek a hitünk fehér foltjai, vagyis a homályos és bizonytalan területei? Mi az, amin botránkozni szoktunk? Mit nem értünk? Mit fogadunk el nehezen? Miben kételkedünk? Jó, ha azt is tudjuk, hogy hitünket mire alapozzuk (Jézusnak, illetve a Szentírásnak melyik kijelentésére, stb.).
Az a legfontosabb, hogy higgyünk Isten irántunk való szeretetében. A hit vezet el bennünket Isten szeretetének egyre mélyebb ismeretére. Ahogyan János apostol írta: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk.” (1Jn 4,16). Az Isten szeretetébe vetett hit segít minket abban, hogy elkötelezzük magunkat Krisztus követésére.
Jézus nem helyteleníti az apostoloknak azt a kérését, hogy „Növeld bennünk a hitet!” De helyesbíti egy kicsit, és egyben helyesbíti az apostoloknak a hitről való gondolkodását és a mi gondolkodásunkat is. Mert mi is úgy gondolhatjuk, hogy van kisebb, illetve nagyobb hit. Pedig valójában az a kérdés, hogy van-e egyáltalán hitünk, illetve hogy élő-e a hitünk. A mustármag, amelyhez Jézus a hitet hasonlította, kicsiny ugyan, de élő, vagyis eleven és egészséges.
A hitből nem lehet tartalékokat felhalmozni. Isten úgy adja a hitet, mint a mindennapi kenyeret, és csak annyit ad, amennyi épp a mai napra szükséges, és elegendő arra, hogy átalakítson minket és körülöttünk a világot. Ha bennünk élő a hit, akkor ez alakítja viszonyainkat, kapcsolatainkat, magatartásunkat. Ez a jele és egyben bizonyítéka is az élő hitnek.
Ha viszont nem él bennünk a hit, akkor képtelenek leszünk Isten nagylelkűségét és megbocsátó szeretetét elfogadni, értékelni és továbbadni. Nemcsak tetteink, magatartásunk és döntéseink, hanem még érzéseink, gondolataink és vágyaink is kihatnak a környezetünkre. Építeni tudnak, de rombolni is képesek, és botrányt is okozhatnak. Aki megkapta a hit ajándékát, az felelős környezetéért a családjában és a munkahelyén egyaránt.
Tehát ne csak a hit növekedéséért imádkozzunk, hanem kérjük a hit ajándékát is, és mindent tegyünk meg a hit megtartásáért, hogy életünk végén mi is elmondhassuk Pál apostollal: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam.” (2Tim 4,7)! Nem azt írta, hogy hitemet növeltem!
Aztán ahhoz is kérjük a Szentlélek segítségét, hogy mindig a hitünk szerint éljünk, vagyis hogy a hitünk életünket alakító erő legyen!