Évközi 30. hét, szombat – Lk 14,1.7-11
Mikor válunk értékessé Isten és az emberek szemében?
A mai evangéliumban Jézus felhívja a figyelmünket arra, hogy: „mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják”.
Minden ember szeretetre és értékelésre vágyik. De mitől válunk szeretetre méltóvá és értékessé?
Általában különbözik az, hogy mit gondolunk magunkról, és az, ahogyan mások vélekednek rólunk. Ugyanakkor egyik sem egyezik meg azzal, amilyenek valójában vagyunk. A hibáinkat igyekszünk elrejteni mások elől, és inkább a jó tulajdonságainkat, a jobbik énünket mutatjuk. Önmagunk túlzott felértékelésével becsaphatjuk magunkat, és félrevezethetünk másokat is. 
De Istent nem tudjuk becsapni! Ezért ne bízzuk el magunkat, ha dicsérnek, és ne keseredjünk el akkor se, ha nem értékelnek minket! Ettől nem leszünk se jobbak, se rosszabbak.
Önmagunk felmagasztalása helyett válasszuk az alázat és a bűnbánat útját, amelyek által olyannak ismerjük meg magunkat, amilyennek Isten lát minket! Isten értékelése többet ér az emberi ítéleteknél. Egyedül Ő képes felemelni bennünket megbocsátó irgalma által.
A mi méltóságunk abból ered, hogy Isten teremtményei vagyunk. Alázatosságunknak (amit latinul humilitasznak nevezünk) az alapja az, hogy földből, vagyis humuszból teremtett lények vagyunk. Bármilyen nagynak képzeli magát és a tetteit az ember, abból nem formálhat jogot az örök életre.
Akkor vagyunk alázatosak, ha elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Az örök életet nem lehet kiérdemelni. Isten az örök életet azoknak adja, akik szeretik Őt és embertársaikat, vagyis akik szeretetből teszik a jót, és bizalmukat Isten irgalmába és szeretetébe helyezik.
Nem szabad elfelejtenünk Jézusnak azokat a szavait, amelyekkel felhívja a figyelmünket, hogy: „ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3). A tanulság az, hogy aki be akar menni Isten országába, az váljon kicsinnyé, gyermeki lelkületűvé, alázatossá. Alapmagatartásunk az alázat legyen az Istennel és az emberekkel való kapcsolatainkban egyaránt!
Az tesz értékessé minket, ha Isten szeretetét elfogadjuk, és ebben másokat is segítünk. Szeretet nélkül minden értéktelen, és csak a szeretet marad meg az örök életre.
Szeretetből, a viszonzás elvárása nélkül tegyük a jót! Legyünk tudatában annak, hogy az örök üdvösséget nem lehet kiérdemelni! Az örök üdvösséget az Isten irgalmas szeretettel az alázatosaknak ajándékba adja, de tegyünk meg mindent azért, hogy alkalmasak legyünk Isten szeretetének és az örök élet ajándékának az elfogadására!