Szeptember 7. Kassai vértanúk

Szeptember 7.  Szent Márk, István, Menyhért kassai vértanúk   Bölcs 3,1-9; Mt 10,28-33

Amikor körülöttünk tombol és pusztít a vak gyűlölet, erős -e bennünk az Istenbe vetett szilárd hit, a bizakodó reménység, valamint a hűséges és áldozatos szeretet?

Ma arra emlékezünk, hogy amikor Bethlen Gábor és Rákóczi György hajdúi 1619. szeptember 5-én elfoglalták Kassát, a ma ünnepelt három papot arra akarták kényszeríteni, hogy szegődjenek a protestáns valláshoz. Mivel erre nem voltak hajlandóak, szeptember 7-én borzalmasan megkínozták és megcsonkították őket, majd bedobták egy szennygödörbe, ahol Pongrácz István még húsz órát élt.

II. János Pál pápa 1995-ben avatta őket szentté.

Nehezen tudjuk elfogadni, hogy Isten szeretete megengedi Krisztus követőinek a kínzását. Megdöbbentő, hogy az Atya az ő szent Fiát sem kímélte meg a szenvedéstől. Jézus egyenesen a tanítványság második jelének nevezte az üldöztetést. Azt is megmondta, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor az üldözők azt hiszik, hogy az üldözéssel kedvesek lesznek Isten előtt. Ez bekövetkezett a kassai vértanúk esetében is.

Jézus kétféle felszólítást adott: „Ne féljetek” és „Bízzatok!” (Jn 16,33). A félelem megbénítja az embert, a bizalom viszont reménységet és erőt ad.

Furcsa módon Jézus a félelemmel szemben először egy nagyobb félelmet állít szembe: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.” Ez utóbbi nyilvánvalóan csak az Isten lehet. Ezzel Jézus azt akarja mondani, hogy jobban kell félni az Istentől, mint az emberektől.

Aztán következnek a biztatások.

Bízzunk a gondviselő Mennyei Atyában, akinek a legkisebb teremtményeire, köztük a verebekre is gondja van. Még inkább gondja van ránk, az ő gyermekeire!

Bízzunk Jézusnak a jutalmat kilátásba helyező ígéretében: „Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt,…”.

Jézus biztatása szerint azért se féljünk, mert a Szentlélek meg fog segíteni minket. Nehéz helyzeteinkben Ő ad bölcsességet és erőt. (vö. Mk 13,11)

Vegyük megtiszteltetésnek és Isten irántunk való bizalmának, ha Ő alkalmasnak talál minket arra, hogy még jobban megtisztítson és megerősítsen!

Csak az a kérdés, hogy akarunk-e Jézus igazi barátainak bizonyulni. Ha igen, akkor bízzunk abban, hogy az Atya megsegít minket, hogy valóban Jézus igazi barátainak bizonyuljunk.

Kell-e annál nagyobb jutalom, mint hogy Jézus az ő igaz barátainak tart minket majd a mennyben is?

Az Atya gondviselésébe és hűséges szeretetébe vetett bizalom adjon nekünk erőt, hogy ne féljünk megvallani Jézust az emberek előtt!