Évközi 18. vasárnap – Ef 4,17.20-24; Jn 6,24-35
Tudjuk-e, hogy a keresztény élet Jézus szüntelen keresése, a Vele való állandó együttlét?
A mai evangéliumban Jézus azt mondja, hogy: „az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.” Két mondattal később önmagára mutat, amikor azt mondja, hogy: „Én vagyok az élet kenyere”.
Az a kenyér, amely az örök életet táplálja, nem más mint Jézusnak az élete. Ez az önmagát ajándékozó Istennek az élete. Jézus azt kéri, hogy higgyünk Benne, menjünk Hozzá, bízzunk abban, hogy Ő az az ajándék, aki képes az életünket táplálni és a szeretet utáni éhségünket kielégíteni.
Bennünk is fölmerülhet a kérdés, hogy „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?”, vagyis mivel viszonozhatjuk Istennek ezt a végtelenül nagy ajándékát? 
Fogadjuk el Jézus válaszát: „Istennek az tetszik…, ha hisztek abban, akit küldött.” Ez azt jelenti, hogy az ajándékot úgy illik viszonozni, hogy elfogadjuk.
Később, ugyanennek a fejezetnek a második részében Jézus azt fejtegeti, hogy: „A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.” (Jn 6,55-56). De hiába járul valaki szentáldozáshoz, ha Jézus tanítását nem váltja életté.
Minden szentmisén két gazdagon terített lakodalmas asztal vár ránk. Az egyik az ige asztala. Meg kell találnunk és magunkhoz kell vennünk azt az eledelt, amit Jézus az igéjének asztalán személyesen nekünk készít.
A másik az Eucharisztia asztala. Erre is nagy szükségünk van. Nemcsak Jézus tanítását, hanem az átváltoztatott kenyérben és borban Jézus értünk feláldozott életét, halálát és feltámadását is kenyérként, azaz éltető táplálékként kell fogyasztanunk. Azért vesszük magunkhoz Krisztus feltámadott testét, hogy legyen erőnk tanításának megvalósítására, az áldozatos szeretetre.
Jézus hasonló módon lesz emberi természetünk részévé, mint ahogy a földi kenyeret és táplálékot az ember szervezete életének fenntartójává és táplálékává teszi, csak éppen megfordítva. Ahogyan Szent Ágoston írja a Vallomásainak könyvében: „Mintha a magasságból szavadat hallottam volna: »Én az erősek eledele vagyok. Növekedj, és eszel majd belőlem. Nem te változtatsz azonban engem magadba, mint tested eledelét, hanem te változol majd belém.«”
A mai szentleckében olvassuk: „vessétek le a régi embert, akit a csalóka vágyakozások romlásba döntenek. Újuljatok meg lélekben és érzéseitekben!” Olyan új emberré kell lennünk, „aki az Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény”.
Működjünk együtt Jézussal, aki fokozatosan eltölt minket Isten életével! Ennek lesz a végeredménye, amiről Pál apostol ír: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem”. (Gal 2,20)
Csak az Eucharisztiából erőt merítve, a Szentlélek vezetésével, Krisztussal együtt tudjuk teljesíteni Isten akaratát. Így leszünk boldogok a földi és az örök életben.