Nagyböjt 2. vasárnapja – Ter 22,1-18; Mk 9,2-10
Isten iránti szeretetünkről tanúskodnak-e imádságaink?
Három év eltelt Jézus megkeresztelkedése óta, amikor Keresztelő János elmondta tanítványainak, hogy Ő az Isten Báránya (vö. Jn 1,36). Ahogy Jézus közeledett Jeruzsálem felé, egyre félelmetesebben rajzolódott ki előtte a kereszt. Neki is szüksége volt megerősítésre, amelyet színeváltozásakor megkapott az Atyától.
Az ószövetségi olvasmány szerint Ábrahámnak nagy kétségek közt hányódott a lelke, amikor megtudta, hogy Isten egyetlen fiának feláldozását várja el tőle! Végleges döntéssel a szívében és végtelen bánattal a lelkében ment Mórija földjére, hogy Istennek engedelmeskedve feláldozza fiát. Az utolsó pillanatban tudta meg, hogy Isten ezt próbatételnek szánta. Feltétlen szeretetére válaszul Isten megerősítette hitében, hogy Ő hűséges, és teljesíti ígéretét.
Mindegyikünk életében bekövetkezhet az a pillanat, amikor a szenvedésben, a magányban és a lelki sötétségben annyira kilátástalannak érezzük helyzetünket, mint Ábrahám Morija földjén. Ábrahám példája arra tanít, hogy a hűséges Isten a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben is képes új reményt adni nekünk.
Szedő Dénes cseremisz dallamra írt versét idézem:
„Ábrahám, gyújts tüzet! Áldozd fel gyermeked!
Megyek, Uram, Isten, hullatván könnyemet.
Jó atyám, jó atyám, áldozni nincs bárány.
Az Úristen gondja, Ő tudja, mit kíván.
Hagyd fiad, Ábrahám, csak szeress igazán!
Fiadért Fiamat adom a keresztfán.”
Jézus Nikodémusnak mondta, hogy: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda.” (Jn 3,16). Pál apostol pedig azt írta: „Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk Vele együtt mindent?” (Róm 8,32)
Milyen a mi szeretetünk Isten iránt és egymás iránt? Tudunk-e időt adni Istennek és azoknak, akiket Isten ránk bízott? A hétköznapok rohanásában jut-e időnk odaállni az Úr elé, esetleg a szokottnál hosszabb alkalmat teremteni az imára? Nem csak a maradék időmet, hanem egészen Neki adott időt! Vagy esetleg csak berohanok a templomba, még éppen időben, de alig bírom kivárni a mise végét.
Nagyböjt második vasárnapján minden évben Urunk színeváltozásának vagyunk tanúi. Nekünk, magyaroknak tudnunk kell, hogy Urunk színeváltozása a törökök fölött aratott 1456-os nándorfehérvári győzelem emlékére lett ünneppé. Ennek nemzetünk számára fontos üzenete van. Az Atya nekünk, magyaroknak is mondja, hogy: „Őt hallgassátok!” Az Ábrahámnak tett ígéret nekünk is szól: „Utódaidat megsokasítom, … Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál a szavamra.”
Bízzunk Isten irántunk való hűséges szeretetében! Tartsunk bűnbánatot, térjünk vissza Hozzá! Kérjük a Szentlelket, hogy segítsen igazán szeretni Istent és egymást! Húsvét vigíliáján újítsuk meg szövetségünket Istennel! Aztán ha Jézus tanítása szerint élünk, akkor eltölthet minket a boldog földi és örök élet reménye.