Évközi 26. vasárnap A – Fil 2,1-5; Mt 21,28-32
Mindennél fontosabbnak tartjuk-e azt, hogy üdvözüljünk?
Miután meghallgattuk Jézus példabeszédét, tőlünk is megkérdezi, hogy: „Mi a véleményetek?” A két fiú közül „Melyikük teljesítette az apa akaratát?”
Nem nagy szavakra van szükség, hanem tettekre. Mert „nem az megy be a Mennyek Országába, aki mondja, hogy »Uram! Uram!«, hanem aki a Mennyei Atya akaratát teljesíti.” (Mt 7.21). De az sem mindegy, hogyan teljesítjük! Mert lelkesen úgy is ki lehet menni a szőlőbe, hogy otthon „felejtjük” a kapát, vagy visszük ugyan, de munka helyett lötyögéssel töltjük az időt, a kapa nyelét támasztva.
A mai szentmise könyörgésében azt kérjük Istentől, hogy: „áraszd reánk szüntelenül kegyelmedet, hogy teljes odaadással törekedjünk az örök boldogságra!” A teljes odaadás azt jelenti, hogy mindent megteszünk, amit tudunk. Pál apostol a szentleckében arra is figyelmeztet, hogy: „Ne keresse senki csak a maga javát, hanem a másét is!” A szőlőben való tevékenység mások üdvösségének a szolgálatát is jelenti.
Melyik fiú magatartásában ismerünk magunkra? Nem vonakodunk-e Isten felismert akaratának teljesítésétől? És mit gondolunk arról, hogy az „igent” mondó fiú végül vajon miért nem ment ki a szőlőbe? Lehet, hogy őszintén ki akart menni, csak egyéb teendői, gondolatai, saját ötletei, vágyai, elképzelései jöttek közbe, és egyszerűen elfelejtette ígéretét?
Lehet, hogy újra és újra mi is elhatározzuk, hogy engedelmeskedünk Istennek, de aztán valami miatt mégsem tesszük. Gyakran meg kell vizsgálnunk, hogy értelmes és értékes életet élünk-e? Tudatosítani kell magunkban, hogy milyen életcélt tűztünk ki magunk elé. Nem feledkeztünk-e meg a célunkról, az üdvösségünkről, mint a második fiú, aki lehet, hogy el is indult, de mégsem ért oda? Menet közben nem tértünk-e le esetleg az útról? Hol tartunk most? Jó irányban haladunk? Nem szükséges-e módosítani? Milyen irányban, hogyan kell tovább haladni? Mindig azzal foglalkozunk-e, ami a legszükségesebb, és ez konkrétan milyen feladatot jelent a jelen helyzetünkben? Jézus szerint az első fiú azokat képviseli, akik először nemet mondtak a törvényre, tehát akik bűnben éltek, de aztán készek voltak a keresztelő János által mutatott útra lépni, vagyis bűnbánatot tartani és életüket megváltoztatni. Ezzel szemben a másik fiú a törvény „igenlőit” képviseli, akik szavukkal elfogadták Isten törvényét, de nem tartották meg, tehát valójában nem engedelmeskedtek. Nem hallgattak sem Keresztelő János figyelmeztetésére, sem Jézus szavára: elzárkóztak a megtérés és a bűnbánat elől, amely a mennyek országába való befogadás feltétele.
Még van lehetőségünk javítani, változtatni, jóra fordítani, amit elrontottunk. Ahogy az első fiú tette: nemet mondott ugyan, de megbánta, és mégis kiment a szőlőbe dolgozni, tegyünk így mi is, hogy üdvözüljünk!