Évközi 25. vasárnap A – Fil 1,20-27; Mt 20,1-16
Értékeljük-e az üdvösséget, amit Isten adni akar nekünk? Szívügyünknek tartjuk-e a magunk és mások üdvösségét?
A szőlőmunkásokról szóló példabeszédet az egyházatyák útmutatása szerint alkalmazhatjuk a pogányok meghívására és a zsidóságból megtérő keresztényekre is, valamint az életkor előrehaladása miatt az emberi életszakaszokra. De érvényes minden későn jövőre, illetve a későn megtérő bűnösre is. A lényeg, hogy Isten mindig keres minket, hogy üdvözíthessen.
Egyértelmű, hogy az egy dénár: az üdvösségünk. Isten mindenkinek egyformán ugyanazt, vagyis a legnagyobbat akarja adni (önmagát).
A példabeszéd igazi csattanója az, amikor az először beállt napszámosoknak nem teljesült az a várakozása, hogy ők majd többet fognak kapni, mint a később jövők. A gazda rájuk pirít, hogy nem ő a rossz, hanem a zúgolódók, akik irigykedve kifogásolták az ő nagylelkűségét: „Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?”
Azonban a mai példabeszédet értelmezhetjük úgy is, hogy végső soron a jóakaratról, a jóindulatról szól, illetve ennek hiányáról: az irigységről, amelynek az alapja mindig az összehasonlítás (amikor a másik emberhez mérjük magunkat).
A boldogságunk, sőt az üdvösségünk is a jóakaraton, a jóindulaton múlik, ennek hiánya pedig, az irigység, amely nagyon meg tudja keseríteni életünket!
Az irigységre való hajlam a hét főbűn egyike, ott lakik minden ember lelke mélyén. A gonosz lélek könnyen felébreszti ezt a hajlamot, aztán az irigység megmérgezi életünket, tönkreteszi kapcsolatainkat. Az ősbűn elkövetésére való csábítás is a gonosz lélek irigységéből fakadt.
Azok hasonlítanak a mennyei Atyára, azok sajátították el Krisztus lelkületét, akik tudnak örülni mások boldogulásának, sőt ezért tudnak még küzdeni is. Akit viszont bánt az, hogy a másik Istentől ugyanolyan jóban részesült, mint ő, az nem annyira azt támadja, akire irigykedik, hanem azt, Aki a javait neki adta.
A szentlecke Pál apostol önzetlenségét állítja elénk példaképül: „Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal legyek, mert ez mindennél jobb volna, de hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van. Ha viszont tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent.”
Mivel Isten jót akar nekünk, ezért nekünk is jóakarattal, jóindulattal kell viseltetnünk egymás iránt. A békességnek ez az alapja. Csak azokat tölti el a békesség, akik jóindulattal vannak egymás iránt. Jézus születésekor az angyalok is a jóakaratú embereknek hirdetik a békességet. Azonban csak azok tudnak jóindulatúak lenni mások iránt, akik egészségesen szeretik saját magukat, és akik a saját és mások üdvösségét is szívügyüknek tartják.
Becsüljük meg azt a biztonságot és nyugalmat, amit a korai felfogadás nyomán a biztos bér reménye, vagyis az örök üdvösségünk jelent számunkra!