Évközi 19. vasárnap A – Mt 14,22-23
Hogyan készülünk a várható viharokra, a válságokra? Tudjuk-e, hogy mit kell tennünk válságok idején?
Ezen a héten pénteken is hallottuk, amit Jézus többször is mondott, hogy: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye vállára keresztjét, és (úgy) kövessen.” (Mt 16,24) A kereszt abból áll, hogy életünk, helyzetünk, egészségi állapotunk, terveink, kapcsolataink stb. nem úgy alakulnak, ahogyan mi szeretnénk. Nem a gyötrelmek vállalása a döntő, hanem az, hogy felismerjük az Atya akaratát és el is fogadjuk azt.
A háborgó vízen küszködő tanítványokat érdemes az előzményekkel összefüggésben szemlélni: „Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment egy kietlen helyre.” (Mt 14,13) Egyedül akart lenni, de nemcsak fáradt tanítványai, hanem többezres tömeg is követte. Egész napos tanítás után elcsigázottan hiába kérték a tanítványok, hogy Jézus bocsássa el az éhes tömeget. Jézus felszólította őket, hogy „ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16), amit talán csak kénytelen-kelletlen teljesítettek.
J
ézus felmérte, hogy tovább már nem számíthat a tanítványokra, ezért miután „a tömeg befejezte az étkezést, csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék.” Máté evangélista csak kétszer tesz említést Jézus imádságáról: itt, és a Getszemáni kertben. (Mt 26, 36-46). Csak a virrasztók és az imádkozók értik meg, hogy a dicsőségbe a szenvedésen át vezet az út. Arra kell gondolnunk, hogy Jézus hasonló küzdelmet élt át a hegyen, mint a tanítványok a tavon.
A tanítványokhoz hasonlóan nekünk is meg kell tanulnunk, hogy amikor terveink és erőfeszítéseink kudarcot vallanak, amikor megtapasztaljuk tehetetlenségünket, kiszolgáltatottságunkat, erőtlenségünket, amikor az ellenerők visszahúznak, sőt lenyomnak, amikor az éjszaka végtelenül hosszúnak tűnik, és amikor nem érezzük Jézus közelségét, akkor is higgyük, hogy Ő velünk és bennünk van! Akkor is bizalommal mondogassuk: Segíts, Uram, hisz nélküled semmit sem tehetünk! Érdemes veszélyhelyzet nélkül is gyakorolnunk ezt a fohászt: Ments meg, Uram, mert nélküled elveszünk! Amikor a válságok idején szükség lesz rá, akkor se feledjük! Bízzunk Benne, Ő sohasem feledkezik meg rólunk! Ha Jézust segítségül hívjuk, akkor meghallhatjuk eligazító bátorító szavait, és megtapasztalhatjuk segítségét. Ne feledjük, hogy Jézusnál mindig és mindenütt biztonságban lehetünk! Bízzuk rá magunkat! Az ő kezét fogva akkor se ijedjünk meg, ha a vízen, vagy éppen mocsaras vidéken járunk és süllyedni kezdünk!
Életünkben akárhányszor levesszük tekintetünket Jézusról, az elmerülés veszélye fenyeget minket. Jézus mindig kész megfogni a kezünket, de csak akkor, ha mi is hajlandók vagyunk felé nyújtani a kezünket.
Az igazi megtérés az, amikor az ő szavára figyelünk, rá hallgatunk, és nem a saját erőnkre hagyatkozunk. Tőle kell kérnünk bölcsességet, eligazítást és erőt, valamint Őt kell követni, keresztünkkel együtt!