Augusztus 6. Urunk színeváltozása 2Pét 1,16-19; Mt 17,1-9
Tudjuk-e, hogy mennyire fontos az imádság?
Pétert, Jakabot és Jánost azért vitte fel Jézus a hegyre, hogy lássák az ő dicsőségét már itt a földön, hogy el tudják majd viselni a szenvedő Jézus látását is. Csak a virrasztók és az imádkozók értik meg, hogy a dicsőségbe a szenvedésen át vezet az út.
Nekünk is mindennap fel kell kapaszkodnunk az Istennel való együttlét hegyére, mert csak onnan felülről lehet mindent jól látni. 
A lenti, vagyis a hétköznapi feladatok, a megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Ha nyakig benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, hogy merre van a kiút, hogy minek mennyi az értéke.
Mi is az imában tudjuk kimondani, hogy készek vagyunk odaadóan megtenni Isten akaratát, és az imában adunk lehetőséget Istennek arra, hogy Ő megajándékozhasson minket a megdicsőülés reményével.