Évközi 17. vasárnap A – 1Kir 3.5. 7-12; Rom 8,28-30; Mt 13,44-52
Tudjuk-e, hogy mi az Isten kincse?
A megtalált kincsről és gyöngyről szóló példabeszédek mindig együtt szerepelnek, ezért iker-példabeszédeknek is szokták nevezni őket. Mindkettő fontos üzenete, hogy Isten országa olyan, mint az értékes kincs és az igazgyöngy, melyeknek három közös jellemzőjük van:
- önmagukban felülmúlják minden várakozásunkat,
- megszerzésükhöz semmilyen ár nem lehet drága,
- tulajdonosaikat eltölti az öröm.
Tudnunk kell, hogy a földbe rejtett kincset véletlenül nem lehet megtalálni. Figyelmetlenül bandukolva soha nem botlunk bele.
A kincsre csak az talál rá, aki műveli a földet, ami tulajdonjogilag nem is az övé. Csak így lelhetünk rá Isten országára. A földbe van az rejtve, vagyis ásni, keresni kell, tenni kell érte, hogy fellelhessük. Csak így ér minket az a nagy meglepetés, hogy megtaláljuk a „szántóföldben elrejtett kincset”, magát az Istent.
Kincsünk ott van elrejtve, ahol élünk és dolgozunk. Ha életünkben az a legfontosabb, hogy Isten akarata szerint beteljesítsük hivatásunkat, akkor igazi kincseket gyűjtünk: a testvéri szeretet megmaradó, olykor kicsinek tűnő tetteit. Ugyanígy van ez a gyönggyel is. Az igazán értékes gyöngyre is csak az talál rá, aki tudatosan keresi. Az áldozatos szeretet gyöngyei között az a legértékesebb, ha valaki egész életét adja azokért akiket Isten neki adott. A háló példája pedig azt tanítja, hogy a legértékesebb kincs mellett általában többféle értéket is találunk. Nekünk az igazi jót kell keresnünk, aki „egyedül az Isten”. (v. ö. Lk 18,19)
Mindhárom esetben az a kérdés, hogy amikor rátalálunk a kincsre és a gyöngyre, fel tudunk-e hagyni előző életünkkel?
Az ószövetségi olvasmányban Salamon király azt kérte Istentől, hogy adjon neki „éber szívet”, hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat. Isten ezt nevezte bölcsességnek. „Bölcs és értő szívet” adott neki.
A bölcsesség: bizalom Isten iránt, ami Istennel való együttgondolkodást és együttműködést jelent. Csak az Istenre figyelő szív képes a maguk helye, jelentősége és értéke szerint megítélni a dolgokat, eligazodni a kísértések útvesztőiben, helyesen szeretni Istent és a rábízottakat. A mai szentlecke így kezdődik: „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik”. (Róm 8,28) A igazi meglepetésben akkor lesz részünk, ha a Szentlélek vezetésével tovább gondoljuk a Jézus által mondottakat. Rádöbbenhetünk arra, hogy az Isten kincse mi vagyunk, mert „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda.” (Jn 3,16) Isten országába csak az tud belépni, akiben ott él Krisztus eleven valósága. Ez a kettő egymástól elválaszthatatlan. Isten kincse vagyunk, mert bennünk az Atya az ő Fiát szereti, aki Neki a mindene. Erre a bennünk levő igazi kincsre kell rátalálnunk. Ezt kell kérnünk: „Élj bennem, Uram, és egyre teljesebben vegyél birtokba engem!”