Évközi 15. hét, kedd –
Értékeljük-e a bűnbánat szentségét és az Oltáriszentséget?
A mai evangélium szerint Jézus „korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot.” Velük szemben megnevezett olyan pogány városokat, illetve bűnösségükről hírhedt területeket, amelyekről azt állította, hogy ha az általa művelt csodák ott történtek volna, azok lakói „már régen bűnbánatot tartottak volna.”
Különösen súlyosan, a pokollal fenyegette meg Kafarnaumot. Itt történt ugyanis, hogy amikor hordágyon egy béna embert hoztak Jézushoz, mielőtt meggyógyította volna, először azt mondta neki: „Bízzál fiam, bocsánatot nyertek bűneid!” (Mt 9,2) Annak bizonyítására gyógyította meg, hogy „az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.” (Mt 9,6)
Kafarnaum környékén vitte végbe a csodálatos kenyérszaporítás csodáját is, amely után azért akarták Jézust királyukká tenni, mert ettek a kenyérből és jóllaktak. Utána azonban a kafarnaumi zsinagógában elmondott tanítását a saját testéről, mint az élet kenyeréről és annak vételéről nem fogadták el, hanem kemény beszédnek tartották. Ezért lett Kafarnaum a kételkedésnek és a megátalkodottságnak a városa.
Jézus igehirdetésének a központi témája a megtérés és a bűnbánat. Ezzel kezdte nyilvános működését: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15). Az apostolokat is azzal indította útnak, hogy megtérésre szólítsák fel az embereket, mert elközelgett az Isten Országa. Ma is rendszeresen elhangzik ez a felszólítás, amelyet komolyan kell vennünk.
Ahogyan a kafarnaumi embereknek Jézus felajánlotta a megtérés lehetősége és az élet kenyerének hittel való elfogadását, úgy nekünk is felajánlja. Vajon mi mennyire vagyunk tudatában annak, hogy Jézus elsősorban ezeket szeretné nekünk adni? Vajon Jézus legnagyobb ajándékai, Isten irgalmas szeretetének legnagyobb jelei közé soroljuk-e, hogy bűneinket megbocsátja, és hogy mindig velünk van az Oltáriszentségben?
Vegyük úgy, hogy Jézus felszólításainak a címzettjei személy szerint mi vagyunk! Esetleg unalmasnak tűnhet, hogy állandóan a megtérésre és bűnbánatra kapunk felszólítást. Úgy érezhetjük, hogy nekünk valójában erre nincs szükségünk. De gondoljunk arra, hogy mit jelent a bűn: tudva és akarva nem engedelmeskedünk Isten akaratának. Isten akarata pedig az, hogy üdvözüljünk. Valljuk be, hogy sokszor sok mindent fontosabbnak tartunk, mint a magunk vagy mások örök üdvösségét! Viszont ha az Oltáriszentséget méltó módon vesszük magunkhoz, akkor ahhoz az igazi megtéréshez kapunk erőt, hogy önző céljaink helyett a mások iránti áldozatos szeretet mozgasson minket.
Örüljünk annak, hogy Jézus mindig velünk akar lenni. Nemcsak mellettünk és köztünk, hanem bennünk is! Becsüljük meg Jézus két nagy ajándékát: a bűnbocsánat szentségét és az Oltáriszentséget! Éljünk velük és belőlük, hogy üdvözülhessünk!