Évközi 13. hét, szerda – Mt 8,28-34
Tudjuk-e, hogy mi az oka és a következménye az ördögtől való megszállottságnak, és mi ad ellene védelmet?
Az ördögtől való megszállottságról szóló Máté-evangéliumi részlet szerepel Márk és Lukács evangéliumában is (Mk 5,1-20 és Lk 8,26-39), ahol még részletesebb leírást kapunk az eseményről. Ezekből nemcsak azt tudjuk meg, hogy milyen azoknak az embereknek a magatartása és életvitele, akiket megszállott az ördög, hanem azt is, hogy hogyan lett úrrá rajtuk az önpusztítás, az elvadult állapot, és ennek következményeként hogyan hanyatlott a közállapot és romlott a közbiztonság.
A mai evangéliumi részletben Máté csak annyit jegyez meg, hogy az ilyen ördögtől megszállott emberek „Már annyira elvadultak, hogy senki sem mert arra járni.” Tehát ezek az emberek ön- és közveszélyessé váltak.
Megdöbbentő, és egyben tanulságos, hogy a gonosz lelkek azonnal felismerik Jézus kilétét, és Isten Fiának nevezik. Azt is tudják, hogy Jézus azért jött, hogy az embereket megszabadítsa tőlük, mert erősebb náluk. Érdemes felfigyelni arra a megjegyzésükre is, amit Jézus közeledésekor mondanak: „Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?” Tudják, hogy idővel (sőt, időtlenül, egy örökkévalóságon át) gyötrődni fognak, de Jézus közeledésével ez már előbb, itt a földön megkezdődött. A gonosz lelkek megnevezik gyötrődésük okát is: „Mi közünk hozzád, Isten Fia?” Egy örök életen át ez lesz gyötrődésük oka. Azért gyötrődnek, mert Jézussal nem akartak, és most már nem is tudnak közösségben lenni, személyes kapcsolatba kerülni Vele.
Az Isten Fia azért lett emberré, hogy minket az üdvösségre segítsen. A gonosz lélek éppen ezt szeretné megakadályozni. Az ördögűzés történetéből láthatjuk, hogy Jézus azért jött, hogy megszabadítson minket a gonosz lélek ártó befolyásától. Az üdvösséget és a szabadulást hozta el számunkra, hogy szabad lélekkel követhessük őt. De Jézust felismerni és nevén szólítani még nem elegendő, hanem el is kell fogadni személyét, úgy, mint életünk Urát.
Kérdés, hogy mi felismerjük-e Jézust, amikor a hétköznapokban hozzánk jön? De ami igazán fontos, hogy van-e személyes kapcsolatunk Vele? Egyáltalán akarunk-e személyes kapcsolatba lépni Vele? (Pl. személyesek-e az imádságaink?) Akarjuk-e, hogy Jézus legyen életünk ura?
Földi életünk alakulása és annak vége (vagyis az üdvösség, illetve a kárhozat) azon múlik, hogy személyes kapcsolatban, azaz közösségben vagyunk-e Jézussal. Földi életünk arra való, hogy növekedjünk és megerősödjünk a Jézussal való közösségben! Engedjük, hogy Jézus megszabadítson a gonosztól, hogy megváltson minket!