Június 24. Keresztelő Szent János születése Iz 49,1-6; Lk 1,57-66,80
Igyekszünk-e teljesíteni azt a küldetésünket, hogy utat készítsünk az emberek számára Jézushoz?
A szentmise fő könyörgésében a „lelki örömök” ajándékát kértük, az evangéliumban pedig azt olvastuk, hogy Keresztelő János születése miatt mindenki örült. Ennek az örömnek az alapja és oka elsősorban Isten irgalmas szeretetének a megtapasztalása volt. A mi örömünknek is ez az egyik oka, amelyet a bűneinktől való megszabadulás nyomán érzünk.
Örömünk másik oka: az Istentől kapott küldetésünk tudata, amely egyben kimeríthetetlen erőforrás. Egész életünk folyamán mindennapi feladatunk, hogy Istennek az életünkre vonatkozó akaratát keressük és teljesítsük. Amikor a Miatyánkban mindennap imádkozzuk, hogy: „legyen meg a te akaratod”, akkor konkrétan és személyesen azt is kell kérnünk, hogy ez a mi életünkben is valósuljon meg, vagyis hogy mindennap egyre jobban ismerjük meg és teljesítsük hivatásunkat és az ebből eredő feladatainkat.
J
ézus Krisztusra kell rátalálnunk, aki nem azt kérdi tőlünk, hogy kinek tartjuk magunkat, hanem hogy kinek tartjuk Őt? Ha jó választ adunk, akkor megtudjuk, hogy Ő kinek tart minket, milyen nevet ad nekünk. Ezt követi a második kérdése, hogy szeretjük-e Őt? A Vele való egység csak akkor jön létre, ha Őt mindenek fölött szeretjük. Ha hivatásunkban/küldetésünkben krízis jelentkezik, az sohasem a hivatásunk válsága, hanem a Jézus iránti szeretetünké. Azt jelzi, hogy már nem szeretjük Jézust mindenek fölött, hanem valamit vagy valakit elébe helyeztünk. Tehát ilyenkor nem a hivatásunkkal van a baj, hanem a szeretetünkkel, vagyis végső soron az életünkkel.
Keresztelő János feladata a Megváltóval való találkozás előkészítése volt, ezért hirdette ennek előfeltételét: a bűnbánatot. Nekünk is ezzel kell kezdenünk. Nem úgy, hogy mások számára hirdetjük a megtérés szükségességét, hanem úgy, hogy mi magunk adunk erre példát. Ha szükséges, akkor nekünk kell változtatnunk helytelen életvitelünkön, azonnali, akár gyökeres fordulattal! Nem másokat kell hibáztatni, és nem érünk rá holnap megtérni.
Visszatekintve az életünkre, nézzünk szembe azzal, hogy mi a küldetésünk, és ezt mennyire teljesítettük! Tudatában vagyunk-e, hogy mit jelent számunkra a lelki élet, illetve a keresztény élet. A lelki élet a Szentlélek vezetése szerinti életet jelenti. A keresztény élet pedig azt jelenti, hogy: „Krisztus él bennem”. (Gal 2,20). Ha ezt éljük, akkor embertársaink számára is utat tudunk készíteni Krisztushoz.
Nem véletlenül születtünk magyarnak, és éppen ebben a korszakban! Sopánkodás és hervasztás helyett – Isten és egymás iránti felelősségünk tudatában – igyekezzünk teljesíteni Istentől kapott küldetésünket, egyénileg és közösségileg is, hogy ennek nyomán eltölthessen mindnyájunkat az erős hit, a bizakodó remény és Isten szeretetének az öröme!