Évközi 12. hét, kedd – Mt 7,6.12-14
Mennyire vagyunk figyelmesek, előzékenyek embertársaink iránt?
A mai rövid evangéliumban Jézus első figyelmeztetése attól akar megóvni, hogy szent titkainkat ne tegyük ki a meggyalázás veszélyének.
A második figyelmeztetést a tizennyolcadik század óta aranyszabálynak nevezik, vagyis a többi szabályhoz viszonyítva ez a szabály tűnik a legértékesebbnek: „Amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik!” Ma bővebben ezzel foglalkozunk.
Csak a teljesség kedvéért említem meg a többi szabályt is. A bádogszabály: „Szemet szemért, fogat fogért.” (Kiv 21,24) A vasszabály: mindenkivel érdemei szerint bánjunk. Az ezüstszabály: Amit nem kívántok, hogy nektek tegyenek az emberek, ti se tegyétek azt másoknak!
Jézus aranyszabálya pozitív: a kezdeményezést, a segítést hangsúlyozza. Nem azt kell várni, hogy az emberek jók legyenek hozzánk, hogy meglássák a bajainkat és segítsenek, hanem nekünk kell velük törődni, előbb nekünk kell bizonyítanunk a jóakaratunkat, a szeretetünket. Legfeljebb ez után várhatjuk el, hogy velünk szemben is jóakaratúak és segítőkészek legyenek. E szerint mindig abból kell kiindulnunk, hogy azt tegyük a másiknak, amit a magunk számára a legjobbnak tartanánk. Ez a másokkal való törődés kezdeményezését, mások segítését, a figyelmességet és jóakaratot foglalja magában. Végső soron ugyanezt fogalmazza meg a főparancs második része is: „Szeresd embertársadat, mint saját magadat!” (Lev 19,18) Mivel önmagunknak soha nem akarnánk rosszat és nem ártanánk magunknak, ezért válhat ez a szabály az emberi kapcsolatok szintjén mércévé. Minden emberi kapcsolatra érvényes, hogy csak akkor tudunk alakítani egy kapcsolatot, ha mi tesszük azt, amit a másiktól várnánk. Vagyis olyan tisztelettel és szeretettel kell fordulnunk mások felé, mint amilyet mi is elvárunk tőlük.
A harmadik figyelmeztetés az áldozatok vállalására buzdít. A keskeny út és a szűk kapu hasonlatát könnyebben megértjük, ha arra gondolunk, hogy régen a városba vezető utat keskenyre építették, a városkaput pedig szűkre, hogy megnehezítsék az ellenség felvonulását és behatolását. A szűk kapu a céltudatosságra és a fegyelmezettségre is felhívja a figyelmet. A széles kapu és a tágas út az ösztönök szabadjára engedését, a kényelem és a földi élvezetek keresését jelenti.
Ha nem vagyunk tekintettel másokra, hanem egyetlen szempontunk, hogy mindig a magunk számára válasszuk a jobbat, a kényelmesebbet és a kecsegtetőbbet, akkor nem azon a keskeny úton járunk, amelyre Krisztus meghívott minket, és nem megyünk be a szűk kapun, hanem a tágas útra lépünk, amely a széles kapun át a romlásba vezet. Mert ha mindig magunk számára akarjuk a földi javakból a legjobbat és a legtöbbet, akkor másokat óhatatlanul háttérbe szorítunk, sok esetben meg is károsítunk, és mi sem leszünk boldogok.
Az aranyszabályt követve törekedjünk tehát az embertársainkat megelőző figyelmes, jóakaró, tapintatos, türelmes és áldozatos szeretetre!