Évközi 10. hét, hétfő – Mt 5,1-12
Mi az, ami minket maradandóan boldoggá tud tenni?
Szent Máté könyvében Jézusnak öt nagy beszéde található, amelyek közül az elsőt nyilvános működésének kezdetén mondta. Ezt az ún. hegyi beszédet fogjuk olvasni a következő napok során az evangéliumban.
A hegyi beszédet közvetlenül megelőzte a tanítványok meghívása (vö. Mt 4,18-22), amiből arra is lehetne következtetni, hogy Jézus kifejezetten a kiválasztott tanítványokhoz intézte a most hallott szavait. A beszéd későbbi részeiből azonban kiderül, hogy nagyobb számú néptömeg jelenlétében hangzott el, azaz nem csupán a 12 tanítványnak szólt. Az egykori hallgatósághoz hasonlóan mi is úgy hallgassuk Jézus tanítását, hogy az nekünk is szól!
A hegyi beszédben Jézus kinyilatkoztatta, hogy az Isten: szerető Atya, aki boldogságra teremtette az embert. Szentháromság vasárnapján azt ünnepeltük, hogy Isten a túlcsorduló szeretet és a határtalan boldogság. Isten ebben minket is akar részesíteni.
Ma a hegyi beszédnek talán a legtöbbször idézett részlete, a boldogság-mondások vannak soron.
Fontos megjegyezni, hogy Jézus boldogság-mondásai nem olyan ígéretek, amelyek csak halálunk után, a boldog örökkévalóságban fognak teljesülni, hanem már itt, a földi életben megtapasztalhatjuk a maradandó boldogság előízét. Jézus mondanivalójának (evangéliumi üzenetének) a lényege ez: „szomorúságtok örömre fordul”.
Tudatosítani kell magunkban, hogy mi az igazi öröm és boldogság forrása: olyan – számunkra értékes – személyeknek és javaknak a birtoklása, akiknek vagy amelyeknek az elvesztésétől nem kell félnünk. Ezért csak azok a személyek (vagy dolgok) tehetnek boldoggá minket, akiket (illetve amelyeket) úgy birtoklunk, ahogyan Isten akarja. Ne feledjük, hogy boldogságunk egyedüli forrása: az Isten. Isten nélkül nem lehetünk boldogok, legfőképpen azért nem, mert szeretteink és mi is meghalunk. Csak az marad meg az örök életre, ami Istenhez kapcsolódik.
Tehát maradandó boldogságunk hátterében mindig Isten áll, aki vigasztalást nyújt nekünk, aki beteljesíti az igazság utáni vágyunkat, aki irgalmasan megbocsát nekünk, aki jóságos atyaként gondoskodik rólunk, gyermekeiről, és aki hűségünkért megjutalmaz minket, stb.
Ugyanakkor fontoljuk meg, hogy valóban boldogok lehetnek-e Isten nélkül azok, akik:
- gazdagnak tartják magukat,
- akiknek itt a földön nincs sírnivalójuk,
- akik erőszakosak,
- akik az igazság birtokosainak képzelik magukat,
- akik mindent megengedhetőnek tartanak maguknak, akiknek nincsenek erkölcsi gátlásaik,
- akik abban lelik örömüket, hogy békétlenséget szítanak, stb.
Inkább legyünk a földi javaknak szűkében, az Isten miatt üldözöttek, merjünk és tudjunk sírni, de ugyanakkor legyünk irgalmasok, tiszta szívűek, békességszerzők, – és akkor Istennél részünk lesz a tökéletes boldogságban, már itt a földön, és majd az örök életben is.