Advent 4. vasárnapja – Iz 7,10-14; Róm 1,1-7; Mt 1,18-24
Tudjuk-e, hogyan ünnepeljük méltó módon a Karácsonyt?
Ha a Karácsonyt méltó módon akarjuk ünnepelni, akkor tudnunk kell, hogy a Karácsony nem egyszerűen a szeretetnek, vagy az ajándékozásnak az ünnepe, hanem Isten szeretetének, és Isten nagy ajándékának, az ő Egyszülött Fia emberként való megszületésének az ünnepe. A Karácsony azért lehetett az ajándékozás és a szeretet ünnepe, mert Isten a lehető legnagyobb ajándékot adta nekünk: Egyszülött Fiát. Karácsonykor mindnyájan Istennek ezt az ajándékozását utánozzuk, azok is, akik nem tudják, hogy mi a karácsonyi ajándékozás eredete.
A mai evangéliumban az Isten Fia megnevezéshez sajátos többletet ad hozzá az Emmanuel, azaz a velünk az Isten kifejezés. Máté evangélista Izajás prófétát idézi: „Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: velünk az Isten”. Ezzel Máté evangélista azt akarja állítani, hogy Isten ígérete, ez a prófétai jövendölés Jézus személyében teljesedett be, mert Benne az idők végezetéig velünk van az Isten.
A mai vasárnapnak van még egy nagyon fontos, el nem hanyagolható tanítása. Istennek nemcsak Máriára volt szüksége, hogy az Isten Fia megszülethessen, és majd később is, hogy felnőjön, hanem Józsefre is. Rajtuk kívül a betlehemi pásztoroknak, meg a napkeleti bölcseknek is szükségük volt egymásra, hogy megtalálják a kisded Jézust. Aztán Jézus mennybemenetele után is szüksége van Istennek az Egyházra, az apostolokra és utódaikra, a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé átváltoztató és a szentgyónásban a lelki halálból is feltámasztó papokra. Istennek szüksége van a házastársak hűségére, a szülők szeretetére, a szerzetesi közösségekre, az egyedül élőknek is a testvéri segítségre. Minderre azért van szükségünk nemcsak Istennek, hanem nekünk is, hogy továbbra is mindnyájan azt érezhessük, hogy Isten nem hagy minket magunkra, hanem állandóan velünk van. Velünk van, amikor bizonytalanság támad bennünk egyéni életünk, családunk, közösségünk, nemzetünk és Egyházunk jövőjét illetően. Velünk van a testi-lelki szenvedések idején. Velünk van a kételyek éjszakájában, vagy a tagadás poklában. Velünk van az atyai háznak hátat fordító tékozlások útján. Mindenki elhagyhat, csalódhatunk az emberekben, balga reményeinkben, sok mindenben, de az Istenben sohasem. Ő minden körülmények között velünk marad. A Szentírás szerint „ha mi hűtlenné válunk, ő akkor is hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg” (2 Tim 2,13), mert ő mindig végtelenül hűséges. Ő velünk van nemcsak a földi életünkben, hanem a halálunkban is. Ez a mi karácsonyi ajándékunk, a legnagyobb kincsünk, reménységünk és örömünk. Szent Ágoston írta: „Minden művünk befejezése maga a szeretet. Ez a vég, efelé futunk, ennek elnyeréséért futunk, és végül megérkezve ebben fogunk megpihenni. (Ep.Jn. 10,4)
Adjuk át magunkat annak az örömnek, hogy Isten eljön hozzánk, hogy velünk legyen és velünk maradjon mindennap, ennek a világnak a végezetéig és azon túl is. Ne engedjük, hogy ezt az örömet elvegyék tőlünk!