December 21. – Énekek éneke 2,8-14; Lk 1,39-45
Milyenek, és mennyire fontosak számunkra a Jézussal és a szeretteinkkel való találkozásaink és együttléteink?
Amikor a tegnapi evangéliumi részletben Mária csodálkozva kérdezte az angyalt, hogy „hogyan lehetséges mindez?”. Az angyal azt válaszolta, hogy „Istennél semmi sem lehetetlen”, és az idős Erzsébetre hivatkozott. Mária nemcsak azért sietett nagynénjéhez, hogy segítsen, azért is, hogy „lássa” a jelet = hogy bizonyságot szerezzen. Mert továbbra is tele volt kérdésekkel: hogy az Isten részéről történt lefoglalás valóság volt-e, vagy csak álom? Mert a testében még nem érezhetett semmit.
Megérkezése pillanatában azonban választ kapott a kérdésére anélkül, hogy feltette volna azt. Ugyanilyen helyzetben volt Erzsébet is, akinek a férje, Zakariás nem tudta neki elmondani, hogy milyen hírrel lepte meg őt az áldozatbemutatás közben ugyanaz az angyal, aki Máriát köszöntette. Erzsébet sem árulta el senkinek a titkot, hogy gyermeket fogant. Vállalta a közösséget férje némaságával. Mária köszöntésére a Szentlélek eltöltötte Erzsébetet és méhében a magzatot, aki már meg is kezdte hivatását, és jelezte anyjának, hogy valójában kik vannak itt. Mária számára az Istentől kapott újabb nagy jel Erzsébet köszöntésében rejlett.
Erzsébet folytatta az angyali üdvözletet: nagy örömmel jelentette ki, hogy Mária – anya. Az angyal ugyanis nem szólt arról, hogy az üdvözletének pillanata egyben egy új élet kezdete is. Gondolkozzunk el az Énekek éneke szövegéből kiindulva! Hogyan lehet az, hogy az keres engem, akinek senki és semmi nem hiányzik a boldogságához? Hogyan lehet az, hogy az Örökkévaló, az én fölépítőm, örök szeretettel szeretett engem, és ezért az enyémhez hasonló emberi testet vett fel? Már itt áll a házam falánál. Nemsokára benéz az én világomba, emberi szemén keresztül, a teremtés rácsos ablakán. Hogyan lehet, hogy az jön el hozzám, aki mindent betölt jelenlétével? Hogyan nézelődhet az ablakon át engem keresve, Ő, aki átlátja a mélységeket és a kerubok fölött trónol? És nem csak azért keres, mert nekem szükségem van rá, hiszen akkor nem lehetne vőlegénynek nevezni, hanem csak Istennek és Úrnak. Lehet, hogy Ő is szomjazik az én szeretetemre? Amire karácsonykor rácsodálkozunk, az mindennapi valóságként van jelen a mi életünkben, hiszen az átváltoztatott ostyában is csöndesen, szó nélkül áll az ablaknál, engem néz és vár. Édes fügét szeretne szedni az én fámról, és a szerelem borát szeretné inni az én életem szőlőtőkéjén termett szőlőből.
Az édes gyümölcs, amit Jézus keres, a Szentlélek gyümölcse, a szeretet. Kérjük a Szentlelket, hogy ne legyünk terméketlen fügefa és gyümölcstelen szőlőtő, hanem legyünk Jézushoz méltó jegyes.
Engedjük be Jézust a szívünkbe, hogy nálunk lakjon, és valóban velünk legyen az Isten, és amikor együtt vagyunk szeretteinkkel, akkor is az öröm töltse el a szívünket!