Évközi 32. hét, hétfő – Lk 17,1-6
Mennyire élő (= életet alakító) a hitünk?
A tanítványok azt kérték az Úrtól, hogy „Növeld bennünk a hitet!” Egy édesapa egyszer azt mondta Jézusnak: „Hiszek! Segíts hitetlenségemen!” (Mk 9,24) Sokszor megtapasztalhatjuk mindnyájan Szent Pál apostol szavainak igazságát, hogy hitünket törékeny cserépedényben hordozzuk. Tudnunk kell saját magunkról, hogy mi jelent próbatételt vagy kísértést a hitünk számára, melyek a hitünk fehér foltjai vagyis a homályos és bizonytalan területei, mi az, amin botránkozni szoktunk, mit nem értünk, mit fogadunk el nehezen, miben kételkedünk, stb. És türelmesen mindig keresnünk kell a választ, illetve a megoldást. Tudnunk kell azt is, hogy hitünket mire alapozzuk: Jézusnak, illetve a Szentírásnak melyik kijelentésére, stb.
A legfontosabb, hogy hinnünk kell Isten irántunk való szeretetében. A hit vezet el bennünket Isten szeretetének egyre mélyebb megismerésére. Ahogyan János apostol írta: „Megismertük a szeretetet, amelyet Isten oltott belénk, és hittünk benne.” (1Jn 4,16). Az Isten szeretetébe vetett hit segít minket abban, hogy elkötelezzük magunkat Krisztus követésére.
Jézus nem helyteleníti az apostoloknak azt a kérését, hogy Növeld bennünk a hitet!, de helyesbíti egy kicsit, és egyben helyesbíti az apostoloknak a hitről való gondolkodását és a mi gondolkodásunkat is. Mert mi is úgy gondoljuk, hogy van kisebb, illetve nagyobb hit. Pedig valójában az a kérdés, hogy van-e egyáltalán hitünk, illetve: hogy élő-e a hitünk. A mustármag, amelyhez Jézus a hitet hasonlította, kicsiny ugyan, de élő, vagyis eleven, egészséges. Tehát nem lehet sérült, erőtlen a hitünk.
Azt is tudnunk kell, hogy a hitből nem lehet tartalékokat felhalmozni. Isten úgy adja a hitet, mint a mindennapi kenyeret, és csak annyit ad, amennyi épp a mai napra szükséges, és elegendő arra, hogy átalakítson minket és körülöttünk a világot. Ha bennünk élő a hit, akkor ez alakítja viszonyainkat, kapcsolatainkat, magatartásunkat. Ez a jele és egyben bizonyítéka is az élő hitnek. Ha viszont nem él bennünk a hit, akkor képtelenek leszünk Isten nagylelkűségét és megbocsátó szeretetét elfogadni, értékelni és továbbadni. Nemcsak tetteink, magatartásunk és döntéseink, hanem még érzéseink, gondolataink és vágyaink is kihatnak a környezetünkre. Építeni tudnak, de rombolni is képesek, és botrányt is okozhatnak. Aki megkapta a hit ajándékát, az felelős környezetéért a családjában és a munkahelyén egyaránt.
Tehát nemcsak a hit növekedéséért kell imádkoznunk, hanem kérnünk kell a hit ajándékát, és mindent meg kell tennünk a hit megtartásáért, hogy életünk végén mi is elmondhassuk Szent Pállal: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam” (2Tim 4,7). ! Nem azt írta, hogy hitemet növeltem! Aztán ahhoz is kérni kell a Szentlélek segítségét, hogy mindig a hitünk szerint éljünk, vagyis hogy a hitünk életünket alakító erő legyen!