Évközi 29. hét, szerda – (Megemlékezés) – Lk 12,39-48
Tudatában vagyunk-e, hogy gondnokok vagyunk?
A mai evangéliumi részlet alapján nyilvánvaló, hogy az Emberfia az az úr, aki egy bizonyos menyegzőről érkezik, és megjutalmazza azokat, akiket szolgálatára készen ébren talál. Ugyanakkor azt a figyelmeztetést is megkapjuk, hogy nem szabad éberségünknek lankadnia, hanem mindennap hűségesen várnunk kell az Úr érkezését. Ma azt is megtudjuk, hogy aki nem teljesíti hűségesen a szolgálatát, azt az Emberfia kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Fájdalmas tapasztalatként szakadhat ránk a csüggedés, hogy megint hiába vártunk, nem jön a mi Urunk. Nagy kísértés lehet az a gondolat, hogy uram csak sokára tér vissza. Vigyáznunk kell, mert a kísértések bennünk is fölkeltik az élvezetek és a hatalom utáni vágyat, és el akarnak tántorítani minket a Mennyei Atya akaratának teljesítésétől. Nagy a kísértés a szereptévesztésre, amikor tévesen úgy gondoljuk, hogy urak vagyunk, és nem szolgák. Pedig mindnyájunkat a Gazdánk rendelt a többi szolga fölé, hogy amíg Ő vissza nem tér, kiadjuk részüket az élelemből.
A mai evangéliumban Jézus nagyon határozottan figyelmeztet, hogy Isten akarata szerint a magunk helyén mindnyájunknak okos sáfároknak, vagyis okos gondnokoknak kell lennünk. Úgy kell szeretnünk és szolgálnunk Istent, hogy okosan és hűségesen gondoskodunk azokról, akiket a mi Urunk ránk bíz. Képességeinket és lehetőségeinket úgy kaptuk, hogy alkalmasak legyünk az Isten által ránk bízottak szolgálatára.
Olyan szigorúan határozott és kötelező Istennek ez az akarata, hogy „az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.” Tehát senkinek nincs semmiféle mentsége a kapott kötelezettségek teljesítése alól. Úgy is lehet mondani, hogy mindenkinek kutya kötelessége, hogy Isten akaratát teljesítse. Jézusnak az a mondata pedig, hogy „aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon”, vigasztaló lehet azok számára, akik irigykednek azokra, akikről azt gondolják, hogy náluk többet kaptak. Mindig azt kell tennünk, ami az Isten akarata. Jézus még magáról is azt mondta, hogy nem azért jött, hogy őt szolgálják, hanem hogy ő maga vállalja a szolga szerepét, és teljesítse a Mennyei Atya akaratát. A Szűzanya is azt mondta: „Az Úr szolgálója vagyok.”
NB! Nem urak, hanem szolgák vagyunk. Az ember nem arra termett, hogy ő legyen a középpontja a világnak, hanem Isten arra teremtette, hogy szolgáljon, és a szolgálatban teljesedjék ki az élete. Pál apostol írta: „Egyikünk sem él és egyikünk sem hal meg önmagának. Amíg élünk, az Úrnak élünk, és ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár halunk, egyaránt az Úréi vagyunk.” (Róm 14,7-8.):
Hűségesen várjuk azt, aki eljön azon a napon, amikor a legkevésbé várják, hogy ne vesztünkre, hanem örömünkre legyen az Ő érkezése.