Október 8. Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya – Lk 1,26-28
Mit jelent számunkra a mai ünnep?
Szent István királyunk egész életében nagyon tisztelte Szűz Máriát, gyakran fordult hozzá segítségért, és mindig tapasztalta, hogy a reménytelennek látszó helyzetekben Mária megsegítette őt. Élete végén, amikor emberileg magára maradt, és életműve aligha kerülhetett volna alkalmas emberek kezébe, minden európai uralkodót megelőzve, koronáját és egész népét (! nemcsak a Krisztusban hívőket!) az Ő oltalmába ajánlotta. Ez a végrendelet Szent István halálával visszavonhatatlanul érvényben maradt. Szent László királyunk Magyarok Nagyasszonyának nevezte Szűz Máriát, majd több magyar király és a püspöki karok többször is megerősítették a felajánlást. 1896-ban (az ezer éves jubileum alkalmával) XIII. Leó pápa külön ünnepet engedélyezett a tiszteletére. Ne zavarjon minket, hogy később más nemzetek is kérték Szűz Mária oltalmát! Egy édesanyának több gyermeke is lehet. Törekedjünk arra, hogy minél jobban hasonlítsunk rá, mert azok állnak közelebb hozzá.
Higgyük, hogy az angyal köszöntése nekünk is szól! „Örvendezz, aki kegyelemben részesültél!” Nekünk is kegyelemben, oltalomban és támogatásban van részünk. „Az Úr veled van.” Nemcsak úgy van velünk Isten, ahogy mindenütt a világban, hanem személyesen bennünk van, úgy, hogy életünkben nyíltan, hatékonyan és elevenítően megmutatkozik az Ő jelenléte. Ez számunkra történelmi ténnyé, tapasztalattá vált. Ennek kétségtelen bizonyítéka, hogy annyi ínség, harc, széthúzás és megosztottság, legyőzöttség és bukás ellenére is még létezünk.
Az angyal azt is mondta: „Áldott vagy.” A mi nemzeti imádságunkban, a himnuszunkban azt kérjük, hogy „Isten, áldd meg a magyart!” Nemzetünk felajánlásával már Istennek szentelt nép lettünk, vagyis népünk a történelemben új küldetést és feladatot kapott, nemcsak a múltban, hanem a jelenben és a jövőben is. Akit az Isten megáld, annak áldássá kell lennie mások számára. Ne felejtsük el tehát, hogy a minket fenntartó, megtartó, éltető és megőrző áldás küldetést is jelent. Létünkkel áldássá kell válnunk a körülöttünk élők számára. De ha harc és feszültség terem közöttünk és körülöttünk, akkor nem tudjuk betölteni hivatásunkat. Ha egy közösség tagjai egymás ellen fordulnak, akkor annak a közösségnek ütött a végórája, mert „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik.” Csak akkor menekülünk meg, ha tudatosan és mindig együttműködünk Krisztussal, aki azért jött, hogy megszüntesse az ellenségeskedést, a békétlenséget. Egyedül Ő ad erőt a szelídségre. Az áldás, a béke útját kell járnunk, akkor is, ha az út a Kálváriára vezet minket.
Ma is bizalommal kérhetjük Nagyasszonyunk közbenjárását. Biztosak lehetünk abban, hogy Benne sohasem csalatkozunk! Csak egy a szükséges: hogy mi is mindig mondjunk igent az Isten akaratát közvetítő angyal szavára!