24. vasárnap C. – Kiv 32,7-14; 1Tim 1,12-17; Lk 15,1-32
Hisszük-e, hogy az Isten végtelenül irgalmas szeretettel szeret minket? !!! Jézus szerint „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? (Lk 18,8)
János evangélista így foglalja össze hitünk lényegét: „Megismertük a szeretetet, amelyet Isten oltott belénk, és hittünk benne.” (1Jn 4,16)
A mai evangélium első példabeszédében Jézus egy jómódú pásztor példájával bátorít minket, aki gyöngédebben bánik a bódító és mérgezett táplálék hajszolásában elfáradt és kimerült, elkóborolt birkájával, mint a többivel, akik jó helyen vannak. Isten nem mond le rólunk, nem nyugszik bele elvesztésünkbe. Végtelenül irgalmas, megbocsátó, hűséges szeretettel nem tétlenül vár minket, hanem utánunk jön, keres és segít, hogy visszataláljunk hozzá. Ha engedjük, hogy Isten megtaláljon minket, Jézus csak ennyit mond: „öröm lesz az égben”.
Aztán Jézus egy szegény asszony példájával is bizonyítani akarja, hogy Istennek a bűnösök iránti szeretete – ez a hallatlan dolog – igaz, nem túlzás és nem tévedés. Senki sem elhanyagolható az Ő számára. Ha engedjük, hogy megtaláljon minket, „örülnek az angyalok”.
Jézus a mai evangéliumi részlet példabeszédeiben olyannak mutatja be a Mennyei Atyát, mint amilyenek mi vagyunk, amikor elveszítünk egy szeretett személyt: egy hitvest, egy gyermeket, vagy amikor elveszítettünk egy kulcscsomót vagy a mobiltelefonunkat, és úgy érezzük, hogy számunkra pótolhatatlanok. Nem annak örülünk, amink van, hanem azt fájlaljuk, amit elveszítettünk, és hiányában minden mérhetetlenül felértékelődik. Többet ér az az egy pénzdarab, amely elgurult, mint a többi kilenc, és fontosabb az elkódorgott birka, mint a kilencvenkilenc. Isten soha nem enged elveszni, kutat és keres minket, hiányzunk neki, nem taszítja el megtévedt gyermekeit, hanem mellettünk áll gyengeségünkben, bízhatunk irgalmas szeretetében, sőt segítséget ad nekünk a megtéréshez. Nekünk csak fel kell ismernünk, hogy Isten elkóborolt báránykája és elgurult pénzecskéje vagyunk, és engednünk kell, hogy Isten megtaláljon minket.
A megtérésnek alapvető követelménye a bűnök elismerése és megbánása. ! A Sátán el akarja hitetni velünk, hogy nincs bűn. Mi a bűn? Elfordulás Isten szeretetétől, sőt visszautasítása annak. A bűnbánat annak az elismerése, hogy megbántottuk az Istent. Elfordultunk tőle, megtagadtuk Őt. Ahogyan mi is fájdalmat érzünk, ha elvesztettünk valamit/valakit, ugyanígy „érez” az Isten is. Isten számára fontosak vagyunk, szomorúságot jelent neki az elvesztésünk, és örömet a megtalálásunk. Higgyük el, hogy „egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt.” (Lk 15,7) Elhunyt üdvözült hozzátartozóink is örülnek majd nekünk! ! Isten mindig ad lehetőséget arra, hogy új életet kezdjünk, csak élnünk kell vele! Higgyünk abban, hogy az Isten végtelenül irgalmas, megbocsátó, türelmes, tapintatos, ugyanakkor erős és hűséges szeretettel szeret minket! Igaza van Jézusnak: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? (Lk 18,8)