Évközi 21. hét, szombat – Mt 25,14-30
Ismerjük-e talentumainkat és kamatoztatjuk-e azokat?
Ismernünk kell talentumainkat, melyek alatt általában a testi, lelki, szellemi adottságainkat értjük. De közéjük kell sorolni azokat a körülményeket és lehetőségeket is, amelyekbe kerültünk. NB! Ezeket nem azért kaptuk, hogy általuk saját magunknak gyűjtsünk kincset és dicsőséget, hanem hogy azoknak a javára „hasznára” fordítsuk, akiket az Isten ránk bízott. Ezzel fejezzük ki Isten iránti hűséges szeretetünket.
Nem szabad megfeledkeznünk a legfontosabb képességünkről sem, hogy tudunk szeretni. NB! Azzal is el kell számolnunk, hogy hogyan növekedtünk a szeretetben! Amikor Jézus háromszor is azt kérdezte Pétertől, hogy szereti-e Őt, Jézus mindhárom alkalommal a bárányait, illetve juhait bízta Péterre. Így tesz az Isten velünk is. Istentől kapott adományaink által Ő maga akar munkálkodni. Különböző körülmények között, egyedi feladatainkkal maga az 
Isten akar jelen lenni általunk a világban. Közreműködésünkkel akarja szeretni azokat, akiket ránk bízott: a mi szívünket, eszünket, kezünket és lábunkat, egyszóval minket, a mi képességeinket akarja használni az Isten ott, ahol élünk.
Isten szabadon osztja ajándékait. Nem azt kell néznünk, hogy a másik mit kapott, hanem azt kell kamatoztatnunk, amit mi kaptunk. Felelősségtudattal, ugyanakkor örömmel kell élnünk képességeinkkel és lehetőségeinkkel. Az a szolga, aki elásta az urától kapott talentumot, nem az iránta való bizalom jelét látta benne, hanem tehernek tekintette. Tudta ő is, hogy mit várna tőle a gazdája. De ahelyett, hogy urának iránta való bizalma okos és bátor tettekre ösztönözte volna, megbénította őt a felelősségtudat, a helyzetétől és a feladattól való félelem. Képességeinkben és lehetőségeinkben azáltal növekszünk, ha élünk velük, ha használjuk őket.
A szeretetre való képességünkben végtelen lehetőségünk van a fejlődésre. Megtanulni szeretni: minden erőfeszítésünket megkívánó, egész életre szóló komoly feladat, amely magában hordja a csalódások és a kudarcok lehetőségét is. Tudjuk, hogy a szeretet az adás és az elfogadás kölcsönössége. Sokszor kevésnek érezzük azt, amit adni tudunk. De azt kell megbecsülnünk, amink van, és azzal kell élni, mindent oda kell adni.
Sokszor kell végigvennünk a szeretet jellemzőit, amelyeket Szent Pál a szeretet-himnuszban felsorol (1Kor 13. fejezet). Türelmesek vagyunk-e? Mit jelent a figyelmesség és a jóakarat? Azt adom-e a másiknak, ami neki jó, és nem adok-e neki olyasmit, ami neki nem jó, még akkor sem, ha kifejezetten kívánja vagy kéri? Ne akarjak adni neki semmit, amit ő nem akar, vagy nem tud elfogadni. És megfordítva: nem fogadjak el semmit, ami nekem nem jó! Ugyanakkor ne legyek követelődző és elégedetlen! Legyek hálás azért, amit a másik tud és akar adni! És sorra vehetjük a szeretet többi jellemzőjét is. Isten segítségünkre siet, és képessé tesz minket a szeretetből fakadó szolgálatra a nekünk adott Szentlélekkel. Ha együttműködünk Vele, akkor bízhatunk benne, hogy amikor az Úr eljön, minket is derék, hű szolgájának fog nevezni, és részt ad nekünk az ő boldogságából.