Évközi. 19. hét, szerda – Mt 18,15-20
Felelősnek érezzük-e magunkat azok személyiségének egészséges fejlődéséért, akikkel együtt élünk?
Figyelmet érdemel a mai evangéliumi részlet első mondatának minden szava: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt!” Ebben az értelemben a mondás a személyes sérelemre vonatkozik. Az ellened szó azonban sok kéziratból hiányzik. Enélkül sokkal általánosabb a felszólítás: a testvért akkor is meg kell inteni, ha bűne nem érint közvetlenül bennünket. Viszont minden kéziratban megtalálható a négyszemközt szó, vagyis ügyelni kell arra, hogy a testvér meg ne szégyenüljön. Ügyelni kell arra is, hogy egyszerre érvényesüljön az igazság és a szeretet, és amit sohasem szabad elmulasztani: mindenekelőtt meg kell kérdeznünk a másikat, hogy furcsa viselkedésének mi az oka, háttere. Érdemes kiindulni abból, hogy az embert vágyai vezérlik. De sajnos, az áteredő bűn miatt még a legfontosabb vágyunkat: a szeretet utáni vágyunkat is megmérgezheti és tévutakra viheti az önzés. Ezért szükség van önmagunk állandó ellenőrzésére, tévedéseink beismerésére, bűnbánatra, a helyes útra térésre. A szülőknek és az elöljáróknak (lelki vezetőknek) pedig kötelességük figyelmeztetni a rájuk 
bízottakat tévedéseikre, esetleges bűneikre. „Vétkesek közt cinkos, aki néma.” (Babits). A bűn nem elszigetelt magánügy. A testvér bűne a mi bűnünk is, ha nem igyekeztünk megmenteni a vétkező testvért. Figyelmeztetnünk kell a tévelygőt, mert felelősséggel tartozunk érte Isten és a hívők közössége előtt. Mulasztással vétkezünk, ha adósok maradtunk a szeretettel: ha nem szóltunk egy jó szót, amikor szólnunk kellett volna, vagy ha nem álltunk oda egy elesett ember mellé, hogy felsegítsük, vagy ha nem segítettünk a rászorulón.
A szeretet: adás és elfogadás. Mindkét irányban fontos a figyelmesség, a jóakarat, a tapintat, a szelídség és legfőképpen a türelem. Csak azt adom, és azt fogadom el, amit a másik képes elfogadni, és akar adni. Nem kényszerítem rá a másikra az én akaratomat, nem én akarom meghatározni, hogy neki mi a jó, nem adok, és nem fogadok el olyat, ami neki, illetve nekem nem jó. Mindenki értékelésre vágyik. Tartsuk értékesnek a másikat, fogadjuk el olyannak, amilyen, fejezzük ki nagy hálánkat azért, hogy minket is elfogad olyannak, amilyenek vagyunk, de segítsük egymást abban, hogy még jobbak és értékesebbek lehessünk. Miközben ügyelünk arra, hogy egymáshoz való tartozásunk szokásait és törvényeit is betartsuk, tiszteljük egymás szabadságát is! Jézus kijelentése, amellyel az oldó és kötő hatalmat minden apostolra kiterjeszti, nem pusztán a hatalom átadását jelenti, hanem a remény és az öröm szava is. Mert nincs olyan szakadás az emberek között, amelyet ne lehetne helyreállítani. Nincs olyan bűn, amelyet Istennek az emberek által közvetített irgalma fel ne oldana. Így még az is visszatérhet, aki megátalkodottságában elszakadt a közösségtől.
Boldog az a család és közösség, amelyben vigyáznak egymásra, és egymás életének közös terhét hordozzák!