Évközi 19. vasárnap C Bölcs 18,6-9; Zsid 11,1-19; Lk 12,32-48
Megvan-e bennünk a szolgálatkészség?
Az őskeresztényekben nagyon erős volt az a hit, hogy Jézus még az ő életükben dicsőségesen eljön. A Szentírásból ránk maradt mindennapi imádságuk: Marana tha! – Jöjj el, Uram! Amikor az első század második felében ez az éberség már alábbhagyott, Lukács evangélista Jézusnak a mai evangéliumban idézett szavaival ezt a kezdeti lelkesedést akarta újra felszítani. Jézus szavai ma is időszerűek, mert Jézus nemcsak a világ végén jön el, és nemcsak a mi életünk végén. Életünk folyamán többször elmegy tőlünk, de csak azért, hogy még boldogítóbb legyen a visszatérése. Az utolsó ítélet nagy meglepetése az lesz, hogy földi életünk során vele találkozhattunk minden éhezőben, szomjazóban, stb. Nagyon fontos tehát, hogy éberen várakozzunk Jézusra. A várakozás nem semmittevést jelent. Nem tétlenül kell várakoznunk, mint egy pályaudvaron az induló vonatra. Várakozásunk idejét jó cselekedetekkel kell tölteni. Eljövendő Urunk így lesz velünk megelégedve. A mai evangéliumi képek – a szolgálatkészségre felövezett csípő és az éberséget jelképező égő gyertya – arra figyelmeztetnek minket, hogy a Jézusra való várakozás legyen számunkra a legfontosabb, hogy ne lankadjon bennünk a szolgáló lelkület, és ismerjük Őt fel azokban, akik a mi segítségünket várják.
Az utolsó ítéleten azt fogják majd számon kérni tőlünk, hogy mindig készek voltunk-e Jézus szolgálatára. A ránk bízottak igazságos és pontos ellátásához hűség és okosság kell. Hűség, mert nem a szolga az úr. A szolgának az ura akarata szerint kell eljárni. Okosság, mert szeme előtt kell tartania, hogy bármikor megérkezhet ura, és bármelyik pillanatban tudnia kell elszámolni. Ha a szolga lelkiismeretlenül és gonoszul cselekszik, ha rosszul bánik a rá bízottakkal, és tisztségét önző módon saját érdekeire használja, szigorú büntetés sújtja.
Kezünkben az égő gyertya a világosság, az ébrenlét jele. Mások számára égő gyertyává, lámpásokká kell válnunk. A mások útjának megvilágítása nem könnyű feladatunk. A bennünket körülvevő világ a földi létre van berendezkedve, pedig a napnál világosabb, hogy nem élünk örökké ezen a földön. Biztos, mint a halál, hogy minden ember meghal, és az is, hogy sok fiatal meghal addig, míg egy öreg. Nekünk azonban tanúságot kell tennünk arról, hogy van Isten, van örök élet, és azok jutnak be a menyegzőre, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Egy jó cselekedetekkel eltöltött élet után ígérte Krisztus éber és hűséges szolgáinak, hogy dicsőséges eljövetelekor felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. Mert amint földi életében, úgy dicsőséges eljövetelekor sem azért jön, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon.