Évközi 16. hét, szombat – Mt 13,24-30
Mások gyarlóságai vagy vélt bűnei a sajátjainkra irányítják-e a figyelmünket?
Jézus a ma felolvasott példabeszédében két kérdésre ad választ: honnan van a rossz, és mit kell tenni vele? Jézus arra figyelmeztet, hogy az Isten országa küzdelmes harc eredményeként alakul ki. Az Ő igehirdetésén és kegyelmén kívül működik a sátáni kísértés és az emberi rosszakarat is. Ennek eredményeként nemcsak a világban, hanem az Egyházban, sőt a mi szívünkben is együtt él a konkoly és a búza.
Sohasem szabad megfeledkeznünk az éberségről. Ez nem azt jelenti, hogy sohasem alszunk. Az alvás létszükséglet. Viszont nagyon fontos figyelmeztetése Jézusnak, hogy példabeszéde szerint „amíg az emberek aludtak, eljött ellensége, konkolyt hintett a búza közé, aztán elment.”
Ugyanakkor megkaptuk azt a képességünket, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól. Tudatos döntéseinkre és erőfeszítéseinkre, erős elhatározásunkra és akaratunkra van szükség ahhoz, hogy mindig a jót válasszuk, és a jót meg is tegyük, ugyanakkor vegyük észre, és kerüljük a rosszat.
A figyelmesség minden téren nagyon fontos. Ha hiányzik az imádságunkból, akkor az már nem imádság, hanem lélek nélküli, gépies szövegmondás. Ha a szeretetből hiányzik a figyelmesség, akkor az már nem szeretet, hanem önzés. Akkor már nem a másik ember a fontos, hanem saját elképzelésünk magunk gyártotta sémáiba akarjuk őt kényszeríteni, és nem egy élő embert akarunk benne szeretni.
Jézus példabeszéde arra is figyelmeztet, hogy ne ítélkezzünk, mert ez egyedül az Isten jogköre. Ezen a téren kétféle veszély fenyeget minket.
Az egyik veszély, hogy elmarasztaló ítéletet hozunk mások fölött, vagy akár önmagunk fölött. Pedig az Isten időt enged a megtérésre annak is, aki eleinte konkolynak látszik. Csak azt taszítja el, aki véglegesen megátalkodott. Meg kell tanulnunk Istentől azt a türelmes szeretetet, amellyel Isten az Ő országának szántóföldjét szemléli. Nem szabad rémüldöznünk, ha minden igyekezetünk ellenére újra és újra felüti a fejét akár saját lelkünk szántóföldjén is a sarjadó konkoly: a szokásos, megrögzött bűneink.
Viszont a másik veszélyt is kerülnünk kell, amikor hamis ideológiával próbáljuk megnyugtatni lelkiismeretünket. A Szentlélek elleni bűnök közé tartozik a vakmerő bizalom Isten irgalmasságában = az elbizakodottság.
Olykor szükség van az azonnali és gyökeres szakításokra a bűnre vezető alkalmakkal, a helytelen gondolatokkal és vágyakkal, az önző kapcsolatainkkal, ugyanakkor vigyáznunk kell, hogy türelmetlenségünk miatt ki ne pusztuljon a búza lelkünk szántóföldjén.