Július 15. Szent Bonaventura – Mt 5,13-19
Milyenek a kapcsolataink az Istennel és az emberekkel?
Szent Bonaventura 1257-től, 31 évvel Szent Ferenc halála után a mintegy harmincezer főt számláló hatalmas, túl gyorsan nagyra nőtt közösségünknek 16 éven át volt a legfőbb elöljárója.
Édesapja tehetős orvos volt, és nagy gondot fordított az 1217 körül született beteges fia gyógyítására, de a hagyomány szerint csak akkor gyógyult meg, amikor Szent Ferenc az ölébe vette és imádkozott felette. Ezért lépett be anyja fogadalmát teljesítve Szent Ferenc rendjébe.
Már 27 éves korára Aquinói Szent Tamás mellett a párizsi egyetem legünnepeltebb tanára lett. A hagyomány szerint, amikor Aquinói szent Tamás meglátogatta őt, és megkérdezte tőle, hogy hol a könyvtára, a feszületre mutatva azt válaszolta, hogy „Ez az én könyvtáram.”
Istennel és a világgal megélt kapcsolata jó példa arra, hogy ferences testvéreink hogyan járultak hozzá egész Egyházunk megújulásához.
Kortársai azt írták róla, hogy „szíve minden rezdülését, a Világ Urának minden dicséretét és az Örök Atya minden segítségül hívását rendszerint szüntelenül forgó agyának munkája kísérte. Nem volt gondolata, amelyet át ne járt volna a szív melege, értelmi munkája pedig az imádságban gyökerezett.”
Utak Istenhez című munkája élén ezeket írta: „Azzal kezdem, hogy segítségül hívom az örök Atyát, az Őskezdetet, akitől a megvilágosodások alászállnak, a Világosság Atyját, akitől minden jó adomány és minden ajándék származik, a Fia, Jézus Krisztus által hívom segítségül, hogy nyissa meg szememet, és lábamat igazítsa a béke útjára.”
Meggyőződése volt, hogy a tudás és hit kölcsönösen föltételezi egymást. A hit adja az értelmünknek azt a tisztaságot és azt az irányvételt, amely képessé tesz minket arra, hogy Istenről és emberekről helyesen gondolkodjunk. Veszélyes dolog a filozófiai gondolkodást a hitigazságoktól és a teológiától elszakítani, mert nem az értelmünk, hanem a hitünk ad választ lelkünk legmélyebb kérdéseire, a létünket, utunkat és célunkat érintő kérdésekre. Ha a hitnek ezekre nem volna válasza, vagy mondhatjuk így is: ha Krisztus nem adna ezekre a kérdésekre választ, akkor az ember nagyon könnyen eltévelyedne, és a végén kételyei támadnának azt illetően is, hogy egyáltalán birtokába kerülhet-e valaha az igazságnak. Értelmünket az ősbűn elhomályosította, így Istent, valamint a lét és az élet értelmét csak úgy látjuk, mint törött tükörben. A hitből erőt merítve és a hit világosságánál azonban megláthatjuk Istent a bennünket körülvevő világban, a saját lelkünkben és mindenben, ami fölöttünk van. A világ kinyílik, mint egy könyv, és úgy lehet benne olvasni, hogy mindenütt Istennek a nyomát lehet benne fölfedezni.
A lélek zarándokútja Istenhez c. könyvében írta:
„legyen készséges a szíved, hogy minden teremtményben Istenedet láthasd és dicsőítsd, szeresd, tiszteld és áldjad!”