Évközi 14. vasárnap C. – Lk 10,1-9.
Vállaljuk-e azt a küldetést, hogy előkészítsük Jézus útját az emberekhez?
A mai evangélium szerint Jézus „az apostolok kiválasztása után” hetvenkét tanítványt küld maga előtt, „mint bárányokat a farkasok közé”, hogy előkészítsék az ő útját. Fölmerülhet bennem, hogy egyáltalán Jézus tanítványa vagyok-e? Nem vagyok-e báránybőrbe bújt farkas? Ismerem-e, elfogadom-e és követem-e Jézust és az ő tanítását, és vállalom-e a tőle kapott küldetést?
Reálisan fel kell mérnünk, hogy a farkasok és a bárányok nem küzdhetnek azonos eszközökkel. Jézus tanítványa soha nem viselkedhet még a farkas-természetű emberek között sem farkas módjára. Jézus akarata szerint nekünk éppen az a dolgunk, hogy még ilyen lelkületű emberek között is bárányok módjára éljünk.
Azt is tudnunk kell. hogy a mi küldőnk nemcsak pásztor, hanem bárány is: Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Az ő nyomában, az ő lelkületével kell élnünk ebben a világban, bárány természettel. Ezt a természetet Jézus nemcsak prédikálta, hanem élte, és osztozott a bárány-sorsban. Bele is halt ebbe. Tanítása és élete ez volt, ezért mondhatta hitelesen és hatalommal, „úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé”.
Bárányként magunkon kell viselnünk az Úrral való közösség, a kereszttel megjelölt sebzett élet pecsétjét. Aki igazán bárányként él a farkasok között, azon meglátszanak a farkas-fogak és farkas-karmok nyomai, annak idegeiben és arcvonásaiban ott a bélyeg, hogy vállalta a bárány-sorsot a farkasok között.
Sok mindenük van a farkasoknak, ami esetleg irigylésre méltónak tűnik: hatalmuk, ügyességük, félelmet gerjesztő megjelenésük, stb. De a bárányoknak vannak olyan kiváltságaik, amelyek miatt mindenképpen érdemes vállalni a bárány-sorsot.
A bárányoknak van Pásztoruk, aki név szerint ismeri, egyenként számon tartja, szereti őket, gondoskodik szükségleteikről. A Pásztor hangját ismerik a juhok, vele és mellette biztonságban vannak, akinek a vesszője is vigasztal, még azzal is vigyáz rájuk. Ez a Pásztor elmegy a századik után a mély szakadékba, hogy visszahozza az elveszettet. Jézus a jó Pásztor, aki életét adja juhaiért. Attól se keseredjünk el, ha visszautasítanak. Ha ezt nem tudnánk szelíden elviselni, akkor báránybőrbe bújt farkasok lennénk. Azzal sem kell sokat bíbelődnünk, hogy külön stratégiákat dolgozzunk ki, vagy magunkban keressünk hibát. Isten Szentlelke midig pótolja hiányosságainkat, ha a tőlünk telhetőt megtesszük. Ő fog belőlünk szólni, mi nem magunkat ajánljuk. A sikerek sem maradnak el, de itt nem a statisztikailag jól mérhető hatékonyság mutató számai a döntőek, hanem Jézus szavai: „inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben”. Ahelyett, hogy a karrierünket építené, az Aratás Ura az ő asztalához ültet, „körüljár és felszolgál”. Ez a mi jutalmunk: az üdvösségünk.