A Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának emléknapja – ApCsel 1,12-14; Jn 19,25-27
2018 óta Ferenc pápa elhatározása alapján a Pünkösd ünnepe utáni hétfőn a Szűzanyára, mint az Egyház Anyjára emlékezünk.
Hogyan fogadjuk a szenvedéseket?
A Szűzanya a mai evangéliumban Fájdalmas Anyaként áll előttünk.
Szeretnénk a fájdalmat és a szenvedést kiküszöbölni az életünkből. Az igazság azonban az, hogy soha nem tudjuk teljesen kiiktatni belőle. Fájdalmak közt kezdődik és fejeződik be életünk. Életünk során is vannak elkerülhetetlen testi és lelki szenvedéseink, amelyek próbára teszik türelmünket, reményünket, szeretetünket, sőt néha talán még a hitünket is.
Pusztulásra van ítélve az a társadalom, amelynek egyetlen törekvése, hogy kiirtsa a szenvedést, és tagjainak a lehető legnagyobb fokú kényelmet és élvezetet biztosítsa. Nem érti ugyanis, hogy nem kell feltétlenül elkerülni minden szenvedést.
Szent János apostol azt írja, hogy „Mária ott állt a kereszt alatt.” Ott állt a Fiával, nem hagyta egyedül a szenvedés idején, és ott fog állni mindegyik gyermekével, akik mi vagyunk, amikor leginkább szükségünk van rá. Amikor Mária a kereszt alatt állt, Fiának a szenvedését nem egyszerűen csak megfigyelte, mint egy külső szemlélő, hanem maga is részt vett benne. Ő is szenvedett, amikor követte Őt a keresztúton, mint igazi tanítvány. Jézus is szemléli anyjának fájdalomtól elgyötört arcát. Amikor a keresztről látta anyját, el tudjuk képzelni, hogy mennyire szeretett volna mellette lenni, vigasztalni őt, hogy enyhítse anyai szenvedését. Ebben a tragikus pillanatban két szeretet találkozik: az isteni és az emberi szeretet. Ekkor Jézus Jánosra bízza anyját, és anyjára bízza a szeretett tanítványt. Minket is az ő anyjára bíz.
Földi életünknek egyaránt szerves része a szenvedés és az öröm. Ezen a földön még ugyan még alá vagyunk vetve a szenvedésnek, a halálnak. Tudjuk azonban, hogy a Fájdalmas Anya és a Boldogságos Szűzanya ugyanaz a személy. Ő nekünk szerető égi édesanyánk, aki előttünk ment el oda, ahol már nem lesz többé szenvedés, jajgatás, sem halál, sem gyász, hanem csak véget nem érő boldogság. Ő ebben az égi hazában imádkozik értünk most és halálunk óráján.