Húsvét 7. hete, szombat – Jn 21,20-25
Teljesítjük-e Jézus felszólítását, hogy „Kövess engem!”
A tegnapi evangéliumi részletben Jézus előre jelezte, hogy Péter apostol szenvedéssel és kereszthalállal fogja megdicsőíteni Istent. A mai szakasz pedig Szent János apostol sorsáról szól, akiről a tanítványok körében a magas életkora miatt elterjedt az a vélemény, hogy nem fog meghalni. A mai szöveg ezt a téves elképzelést hivatott megmagyarázni, pontosan idézve Jézus korábbi szavait. Mindnyájan szeretnénk tudni, hogy milyen életsors vár ránk. Saját küldetésünk megismerése attól függ, hogy egyénileg milyennek ismertük meg Krisztust. Krisztus iránti szeretetünk mértékétől függ, hogy mennyire ismerjük fel és fogadjuk el hivatásunkat, és milyen hatásfokkal tudjuk teljesíteni.
Életünkre visszanézve úgy tűnhet, hogy mindnyájunknak egyszerű életútja van, ugyanakkor ezek egészen egyéniek, egymástól teljesen különbözőek. 
Ahogyan Isten előtt mindegyikünk személye különleges és egyedi, ilyen a hivatásunk és az életutunk is.
Mindenkinek a maga egyéni feladatát kell teljesítenie, amelyet Isten gondviselése kijelölt számára. Péternek az lesz az útja, hogy őt is keresztre feszítik. János viszont többször is csodásan megmenekült a haláltól. Ő hosszú életet kapott, hogy még a harmadik nemzedék előtt is Krisztus tanúja lehessen.
Urunk mennybemenetelének ünnepén (és tegnap is) világosan megfogalmaztuk, hogy mindegyikünknek ISTEN IRGALMAS SZERETETÉRŐL kell tanúságot tennünk, a magunk egyéni módján. Ez volt Jézus küldetésének lényege, és ez a miénk is. Bármilyen nagy mulasztásaink, bűneink, esetleg Krisztus-tagadásaink is lehetnek, akár ismételten is, mint Péternek, de ha idejében bűnbánatot tartunk, annál jobban tudunk tanúságot tenni Isten megbocsátó szeretetének öröméről, és egyben a mi szeretetünkről. Fontos, hogy ne feledjük: el kell fogadnunk Isten irgalmas szeretetét, és az ebből fakadó örömről kell tanúságot tennünk.
Egész életünk folyamán újra és újra mindegyikünkhöz ismételten szól Jézus, hogy „Kövess engem!”. Akik hozzá tartoznak, azok (fel)ismerik az ő hangját, és követik Őt.
Aztán egyszer elhangzik majd az a végső hívás is, amelyet nem vehet hallatlanra senki emberfia. Mi remélhetőleg úgy fogjuk hallani ezt a hívást, hogy úgy kövess engem, hogy gyere haza! Hogy ez mikor lesz, azt nem tudjuk. De egy biztos: eljön az idő, amikor többé már nem törődhetünk másokkal, és ők sem tudnak törődni velünk, nem tudnak minket visszatartani. Ha mindig követtük Krisztust, akkor nem fog erőt venni rajtunk a halálfélelem. Mert tudjuk, hogy Isten irgalmas szeretete lesz a mi jutalmunk és örök boldogságunk.
Az a legfontosabb, hogy mindig kövessük Krisztust, aki mindig vár ránk és mindig velünk van itt a földön, és velünk lesz a mennyben is.