Urunk mennybemenetele – ApCsel 1,1-11; Zsid 9,24-28, 10,19-23; Lk 24,46-53
Segítjük-e egymást abban, hogy otthonra, közösségre találjunk már itt a földön és majd a mennyben is?
Föltámadásával Jézus nem a földi életét folytatja, hanem Isten világában él. Feltámadása utáni megjelenései tulajdonképpen csodák. Mennybemenetele ezeknek a csodáknak az utolsó alkalma. Az a körülmény, hogy közben felhő takarta el Őt a tanítványok szeme elől, csak azt jelentette, hogy feltámadott testével együtt végérvényesen belépett az Isten világába, tehát ezután ne számítsanak a tanítványok több megjelenésre.
Jézus azonban nem egy olyan földön kívüli világba ment, ahol majd csak a világ végén fogunk találkozni vele. Azért tűnt el szemeink elől, hogy ne rajtunk kívül legyen, hanem bennünk készítsen nekünk otthont,
már ebben a földi életünkben. Szent Ágoston írta, hogy „közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz („interior intimo meo)”.
Nem mellékes körülmény, hogy Jézus a mai evangélium szerint áldó kézzel emelkedett föl. A Zsidókhoz írt levél tanúsága szerint azért emelkedett a mennybe, hogy Isten színe előtt közbenjárjon értünk. Ő az Újszövetség egyetlen tökéletes főpapja, mert egy személyben Isten és ember, mindkét létmódot magában hordja, és ezáltal lehet tökéletes közvetítő az Atya és az emberek között. Saját testén keresztül lett az út az Atyához.
Jézus mennybemeneteléről többféle beszámolót olvashatunk. Mindegyik beszámoló megegyezik két dologban: 1. Jézus missziós parancsot ad tanítványainak, mely szerint „Az ő nevében minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni.” 2.: E küldetés teljesítésében Jézus az ő segítségéről biztosítja övéit a Szentlélek által. Tehát Jézus mennybemenetele nemcsak földi küldetésének befejezését, hanem egyben az Egyház küldetésének indulását is jelenti. Egyháza által Jézus a világ végéig folytatja megváltó és megszentelő művét az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása révén. Jézus földi küldetése annak az örömhírnek a bejelentésével kezdődött, hogy „betelt az idő, elérkezett a mennyek országa”, de meg kell térni. A bűnbánat által készíti fel a Szentlélek a szívünket, hogy befogadhassuk Jézust és vele együtt az Atyát, hogy már most is bennünk legyen az Isten országa.
A mai ünnep erősítse meg bennünk azt a hitet, reménységet és örömet, hogy nemcsak erre a világra születtünk, hanem egy másik, teljesebb és boldogabb életnek vagyunk a várományosai. Mert a halállal nem zárul le az élet. Sőt, attól sem kell félnünk, hogy szeretteinktől örökre búcsút kell vennünk. Jézus mindig úgy beszél a halálról, mint valami átmenetről, egy kapuról, amely az örök életre nyílik, amelyben nincs tér és idő, nincs elszakadás, elmúlás és fájdalom.
Szent Ágostonnal imádkozzuk: „Azért szálltál le, Uram, hogy meggyógyíts. Azért szálltál fel, hogy fölemelj. Feltámadásod, Uram, a mi reménységünk, mennybemeneteled a mi megdicsőülésünk.”