Április 25. Csütörtök húsvét nyolcadában

Csütörtök Húsvét hetében – Lk 24,35-48

Békés és békességszerző emberek vagyunk-e?

Amikor Jézus a feltámadása után megjelent tanítványainak, mindig úgy köszöntötte őket, mint a mai evangéliumban: „Békesség nektek!” Búcsúbeszédében is ezt ígérte, és minden szentmisében idézzük: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek”.

Jézus halálakor nagy zavar keletkezett a tanítványokban. Teljesen megbénította őket a félelem, sőt a rettegés. Megbénította emlékezetüket: megfeledkeztek arról, hogy Jézus nemcsak a halálát, hanem a föltámadását is megjövendölte. Elveszítették cselekvőképességüket, és bénultságuk gátolta őket Jézus felismerésében is.

Amikor Jézus a „Békesség nektek!” köszöntéssel belépett tanítványaihoz, „Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak”, megkérdezte őket: „ Miért ijedtetek meg?” Amikor megmutatta nekik sebeit, nem vádolni akarta őket, hanem irántunk való szeretetének bizonyítékait tárta fel, mint drágán megszerzett ékszereit, amelyekhez még feltámadott testében is ragaszkodott. Ezzel egyben személyazonosságát is igazolta, hogy Ő ugyanaz a Jézus, aki szeretetből szenvedett és meghalt értünk. Jézus mindenkinek szóló, örök érvényű üzenete: „szeretlek titeket”.

Aztán amikor a félelem örömbe csapott át, az apostolok akkor sem merték elhinni, hogy Jézus ugyanaz maradt, és ugyanúgy szereti őket. Az érzelmi felindulásból született örömnek is át kellett alakulnia békességgé.

! Csak Krisztus tud békét adni nekünk. Nélküle nincs béke. Ha készek vagyunk beengedni Krisztust a világunkba, személyes és közösségi életünkbe, akkor részünk lesz a békességben, vagyis a teljes élet ajándékában. Aki nem fogadja be Őt, annak nemcsak a szívében lakik békétlenség, hanem az az ember békétlenséget, megoszlást idéz elő a környezetében is.

! A félelem és a szorongás nemcsak Isten jelenlétének felismerését akadályozza, hanem képtelenné tesz minket Isten szolgálatára is. Emlékezzünk arra a szolgára, aki félt az urától, ezért nem használta fel a kereskedésre kapott vagyont, hanem „félelmében elrejtette”.

A békesség olyan nyugalom, amelyben érezzük, hogy Isten jelen van bennünk, és mi együttműködünk Vele. Krisztus nemcsak helyreállítja az Istennel és egymással megromlott békét, hanem küldetést is ad, hogy adjuk tovább az ő békéjét mindazoknak, akik befogadják. Ha már ketten vagy hárman együtt („egyek”) vagyunk, akkor az ő jelenléte annyira megerősödik bennünk, hogy hatékony tanúságot tudunk tenni róla a világban.

Jézus emlékezteti apostolait, hogy „nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek.” Ezt a parancsot adja nekik majd utolsó megjelenése, mennybemenetele alkalmával is. Addig többször is megjelenik nekik, és „megnyitja értelmüket, hogy megértsék az írásokat”, vagyis hogy a Messiásnak ezeket kellett elszenvednie, hogy bemehessen dicsőségébe.