Húsvéthétfő – ApCsel 2,14.22-33; Mt 28,8-15
Mi az alapja a Krisztus feltámadásába vetett hitünknek?
Az evangéliumi beszámolók szerint Húsvét napján két csoport tagjai ugyanarra a kérdésre keresik a választ: hová tűnt Jézus holtteste a sírból?
A főtanács tagjai változatlanul féltek Jézustól és a néptől. Mindenáron szerették volna megtartani hatalmukat, ezért igyekeztek elterelni a figyelmet arról az előttük is nyilvánvaló tényről, hogy Jézus feltámadt, és meg akarták akadályozni azt, hogy erről a nép is tudomást szerezzen. Csak az volt a kérdés, hogy ennek érdekében hogyan lehet félrevezetni a tömeget. Ezért ismét üléseztek. A Húsvét előtti tanácskozáson Jézus elveszítése volt a téma, most pedig Jézus feltámadásának hírét akarták elfojtani. A módszer ugyanaz volt. Mindkét esetben pénzre volt szükség, amelyet egyébként a néptől szedtek be.
Jézus kézre kerítéséért Júdásnak fizettek, most a katonákat vesztegették meg, akik nem tudtak mit kezdeni a természetfeletti eseményekkel. De pénzzel és hatalommal a tudatlan embereket bármire rá lehet venni, különösen akkor, ha a megvesztegetés elfogadására még a saját feletteseik is biztatják őket.
Úgy tűnt tehát, hogy semmi sem változott Húsvét után, sőt még rosszabb lett a helyzet, mert a jóság és a gonoszság közti szakadék tovább mélyült, és körös-körül az alvó város szellemi közönye terpeszkedett.
! A sátán ma is szeretné elhitetni velünk, hogy a történelem vakon és konokul megy tovább a maga útján, maga alá temetve mindent és mindenkit, aki azt képzeli, hogy meg tudja változtatni a változtathatatlant.
A katonákkal szemben azonban ott voltak a húsvéti asszonyok, akik példát mutattak arra, hogy csak azok tapasztalhatják meg Krisztus feltámadását, akik Jézus halála után is szeretik Jézust és egymást. Ugyanezt bizonyították a tanítványok is. Nekik is megjelent a feltámadott Jézus.
Azonban az üres sír ténye, az asszonyok és a tanítványok tanúskodása arról, hogy ők találkoztak a Feltámadottal, hiába való lehetett volna. A sírt be lehetett volna temetni, az asszonyokat és az amúgy is rettegő tanítványokat végképp el lehetett volna némítani, a jelenéseket hiteltelennek és beteges képzelgéseknek lehetett volna beállítani. Sőt, a feltámadott Jézus újabb tanítási kísérletei csupán az előző három évhez hasonló sikerekhez (vagy inkább sikertelenségekhez) vezettek volna, ha nem történik valami, amely váratlan fordulatot hozott a tanítványok és az egész emberiség életében. Ez pedig a Szentlélek eljövetele volt. A mai olvasmányban a Szentlélek eljövetele után Péter már tudott beszélni arról, hogy „Isten feltámasztotta Jézust a halálból, és ennek mi mindannyian tanúi vagyunk.”
! Végső soron a Szentléleknek köszönhetjük, hogy Krisztus feltámadásának hitében élhetünk! A Szentlélek tegyen képessé minket is arra, hogy felismerjük a feltámadott Krisztust, és tanúságot tegyünk – nemcsak szóval, hanem életünkkel is – Jézus Krisztus feltámadásáról!