Nagyböjt 3. vasárnapja – Lk 13,1-9
Általában milyen kísértések érnek minket?
Nagyböjti bűnbánati időszakunk közepén érdemes számvetést készíteni arról, hogy általában milyen kísértések érnek, milyen bűnöket követünk el és milyen indítékokból, azért, hogy elkerüljük azokat.
Katasztrófák vagy komoly betegségek esetén két nagy tévedés veszélye fenyeget minket. Azt gondolhatjuk róluk, hogy Isten büntetései, vagy ami még súlyosabb, hogy Isten kegyetlen, és kíméletlen velünk. Helyesebb lenne, ha eszünkbe jutna, amit Jézus a katasztrófákra utalva mai evangéliumban kétszer is kijelent: „Ha nem tartotok bűnbánatot (helyesebb fordításban: ha nem tértek meg), épp úgy elvesztek ti is mindnyájan!”
A nagyböjti időszak igazi célja a megtérés, amely nem egyszeri, hanem egész életre szóló állandó feladat: elfordulás a bűntől és odafordulás teljes személyemmel Istenhez, hogy egyre jobban szeressem Őt.
Nagyböjt első vasárnapján megállapítottuk, hogy a sátán kísértése elsősorban arra irányul, hogy megrendítse bizalmunkat az Istenben. Aztán tudatosítottuk, hogy Jézus megkísértései Lukács evangéliumában a sátáni kísértések alaptípusait jelenítik meg, amelyeket János apostol az első levelében (1Jn 3,16) meg is nevez: „a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége”. Minden bűn, amelyet az ember elkövet, valamiképpen ennek a háromféle csábításnak a hálójába való beleragadás.
Ahhoz, hogy megtérésünk mélyreható és eredményes legyen, azt is érdemes megvizsgálni, hogy szokásos bűneinket milyen indítékok miatt követjük el azokat. Ezek közé soroljuk a „hét főbűnt”, amelyek sok más bűnnek a forrásai: a kevélység, a fösvénység, a bujaság, az irigység, a torkosság, a harag és a jóra való restség. Ezek ellen is küzdenünk kell az önfegyelmezés gyakorlataival. Isten a bűnbánat lehetőségével és ennek nyomán bűneink megbocsátásával nemcsak bűneinktől, hanem a bűneinknek önmagukban hordott szükségszerű ok-okozati következményétől, a bűnhődéstől akar megmenteni minket.
Hogyan lehet elfogadni a gyógyíthatatlan betegséget, az iszonyú szenvedéseket? Csak úgy, ha ránézünk Krisztus keresztjére és arra gondolunk, hogy Őt is szerette az Atya, és mégis szenvednie kellett. Ő is vonakodott kiinni a szenvedések kelyhét, de az Atya iránti szeretetből elfogadta, mert így mehetett be a dicsőségbe. Csak így üdvözülhetünk mi is.
! A terméketlen fügefa – mi vagyunk. A vincellér pedig Krisztus, akinek a kérésére a gazda hagyott időt arra, hogy a fa termést hozzon. Nem baltát helyezett a fa gyökerére, hogy kivágja, hanem meghalt értünk, hogy vérével öntözzön, megtisztítson minket. Ahogy a fügefa időt és táplálékot kapott, hogy gyümölcsöt hozzon, így legyünk mi is! Ne éljünk vissza Isten irgalmasságával és türelmével! Törekedjünk a szeretetből fakadó belső átalakulásra! A sorsunk még a mi kezünkben van. Ismerjük fel, hogy a bűnbánat gyümölcseit kell teremnünk, nehogy elvesszünk.