Nagyböjt 1. hete, szombat – Mt 5,43-48
Tudjuk-e szeretni ellenségeinket, vagy legalább azt tudjuk-e, hogy miért kell(ene) őket szeretni, és mire utal az, ha nem szeretjük ellenségeinket?
Ha gyónásra készülve valaki úgy találja, hogy Szent Pál szeretethimnuszát már minden részletében tökéletesen teljesítette (mindenkivel szemben mindig türelmes, stb.), vizsgálja meg lelkiismeretét, hogyan áll az ellenségszeretet parancsával! Az sem egyszerű követelmény, hogy ellenségeinket is köszöntenünk kell. De Jézus ennél sokkal többet kíván: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket!”
Ha csak azokat szeretjük, akik minket szeretnek (olykor ez sem könnyű!), ebben Jézus szerint nincs semmi érdem. Sőt, bünt
etés járna azért, ha nem viszonoznánk szeretetüket. Olyan közösségek tagjai között, akik egymásra vannak utalva, a jónak, a kölcsönös segítésnek a viszonzása természetes követelmény.
Hogy jól értsük az ellenségszeretet parancsának súlyosságát, tudnunk kell, hogy a mi igazi ellenségeink nemcsak üldöznek minket és rosszat akarnak nekünk, hanem egyenesen az üdvösségünkre jelentenek veszélyt. Hogyan lehet (és miért kell!?) őket szeretnünk?
Jézus erre is válaszolt. Mert ez a bizonyítéka annak, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Olyannak kell lennünk, mint a mennyei Atya. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy Ő milyen! Milyennek ismerjük Őt?
Sok múlik azon, hogy milyen az istenképünk. Szoktuk mondani, hogy „te jó Isten!” Szerintünk mit jelent az, hogy az Isten jó? „Hogy mindenkit szeret, a jókat és a gonoszokat, az elvetemült gazembereket is. Akkor pedig nekünk is mindenkit szeretnünk kell. Miben mutatkozik meg a mindenki iránti szeretetünk? „A szeretet türelmes”. Ellenségeinkkel szemben is türelmesek vagyunk-e?
Az evangéliumban semmi sem fordul elő annyiszor, mint az Atya irgalma, amely által Isten igazi atya volta, elkötelezettsége nyilvánul meg az ember iránt. Az Isten tulajdonságai között még az ószövetségi megszólításokban is szerepel a „nagy irgalmú” és „hosszan tűrő”. Viszont ha Isten atyai mivoltának fő vonása a megbocsátás és az irgalom, akkor az embernek is elsősorban ezt kell utánoznia. A mai evangéliumi részlettel párhuzamos Lukács evangéliumban ez áll: „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” (Lk 6,36)
A mai evangéliumban szereplő (Máté-féle) „tökéletes” kifejezés többet mond, mert az „irgalmast” is magában foglalja. Isten tökéletességét az követi, aki az ő egyetemes szeretetét utánozza. Ez a leghitelesebb bizonysága annak, hogy Isten belső, szentháromságos életét éljük. Sőt, csak azok képesek az ellenségszeretetre, akik a Szentlélek által Isten szentháromságos életét élik.
Isten – a tiszta szeretet, más nem férhet hozzá. Ezért az ő gyermekeinek is ilyennek kell lenniük. Tehát NB!: ha szeretjük ellenségeinket, ez a jele és bizonyítéka annak, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.