Évközi 5. hét, szombat – Mk 8, 1-10
Mit jelentenek számunkra Jézus csodái?
Jézus a csodáival főleg isteni küldetését (sőt, Istenségét) akarta igazolni. Kortársai kimondottan „égi jelet követeltek tőle”, de a csodáinak egyéb (konkrét) mondanivalója is volt.
A népnek a pusztában való táplálásával Jézus emlékeztetni akarta őket a zsidó népnek a pusztában való táplálására, amikor Jahve égi kenyeret adott nekik. Fontos körülmény, hogy a mai evangéliumi részlet szerint Jézus négyezer embert úgy lakatott jól, hogy először elkérte a tanítványoktól a magukkal hozott összes élelmet. Hét kenyerük volt (a hetes szám a teljességet, vagyis az összeset jelenti), és mivel halászok voltak, volt néhány kisebb haluk is. Ezt a keveset is, de valójában mindenüket oda kellett adni. És hogy a maradék kenyérrel „éppen” hét kosár telt meg, ezzel azt akarta bizonyítani, hogy jól is laktak, tehát a megszaporított kenyér bőségesen elegendő volt.
Jézus arra tanít a legszentebb imában, a Miatyánkban, hogy a mennyei Atyától kell kérnünk a mindennapi kenyeret, amelyet Ő képes megadni nekünk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a mi közreműködésünket is igényli. Szüksége van a szántóföldet előkészítő, majd a gabonát elvető, learató és a további munkákat is elvégző kezünkre, egészen a kenyér megszegéséig. Részünkről mindent oda kell adni és meg kell tenni, amit tudunk, és akkor az Atya áldásával a kenyér elegendő lesz ezrek táplálására is.
Szent Ferenc atyánk az Úr imája nyomán így imádkozott: „Mindennapi kenyerünket, a te szerelmes Fiadat, a mi Urunk, Jézus Krisztust add meg nekünk ma, annak a szeretetnek az emlékezetére, megértésére és tiszteletére, mellyel irántunk viseltetett, és azokéra, amiket értünk mondott, tett, szenvedett.”
Azt is vegyük észre, hogy amikor Jézus „fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak”, az megfelelt az utolsó vacsora szertartásának. Ezeket a szavakat ismétli a pap az ostya átváltoztatásakor. A szentmisében nagyobb csoda történik, mint a kenyérszaporításkor, de ehhez is szükség van az általunk hozott kenyérre és borra. A mi részünk odaadásának szükségességét és mértékét az is hangsúlyozza, hogy a borba vizet is kell cseppenteni, enélkül nem érvényes a szentmise bemutatása.
Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy mit jelent az, amit Jézus a bor átváltoztatása után mondott: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Nyomatékosnak kell éreznünk a cselekedjétek szót is.
! Jézus nemcsak a világ üdvözítésében, hanem életünk minden területén igényli a mi közreműködésünket. Vegyük észre ennek szükségességét és lehetőségeit! Elsősorban a messziről jött és fáradt emberek miatt szaporította meg azoknak a kenyerét, akik mindig vele voltak, és gondoskodni tudtak magukról. A végén senki nem szenved hiányt, mert mindnyájan „ettek és jól is laktak”.