Évközi 5. vasárnap, C. – Iz 6,1-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11
Megvan-e bennünk a készség és a vágy Isten szavának meghallgatására és küldetésünk teljesítésére?
Jézus korunk embereit nem a piactéren játszó, hanem a bújócskázó gyermekekhez hasonlítaná, akiket társaik magányukban megkeseredve magukra hagynak. Mindenki vágyódik szerető társra, és talán csak tudat alatt az Istennel való találkozásra is, Isten pedig szintén akarja és keresi ezt a találkozást.
NB! Isten mindegyikünkkel óhajtja a találkozást, és mindegyikünket emberhalász hivatásra hív.
Szent Ágoston szerint minden hivatásra jellemző a kettősség: inhorresco = megrémülök tőle, és inardesco = lángra gyúlok miatta.
A meghívások idején sokszor tanácstalanság, az egyéni vagy közösségi válsághelyzet megtapasztalása, tehetetlenség, elégtelenség, bizonytalanság, kilátástalanság, csüggedés, sikertelenség érzése tölt el. Ezek olyan nehéz próbatételek, amikor gyengeségünk tudatában félelem vesz erőt rajtunk, és elbizonytalanodunk.
Izajás próféta tehetetlenül látja a zsidó nép romlását, hogy dőzsölő és felelőtlen életével a vesztébe rohan. Szent Pál is érzi a veszélyt és a fenyegetettséget a zsidóság miatt. Péter és társai fáradtan és csüggedten rendezgetik hálóikat a sikertelen halfogás után.
Hivatásunk (küldetésünk) első (alapvető) feltétele a személyes találkozás Istennel. Ekkor megtapasztaljuk, hogy Isten tud és akar rajtunk segíteni. Ez egyben próbatétel is. Készek vagyunk-e az engedelmességre? Péter hajlandó kimondani: „A te szavadra kivetem a hálót.” Pál kész „minden remény ellenére hinni”. (Róm 4,18). Mi – velük együtt tudatában vagyunk tisztátalanságunknak Istennel szemben.
Isten együttműködésre hív: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” „Íme, itt vagyok, engem küldj el!”
Isten maga teszi alkalmassá Pált a küldetésre. „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, s rám árasztott kegyelme nem maradt meddő bennem” (1Kor 15,10). Péter
elhagyja mindenét és követi Jézust.
Csak az lehet Krisztus hiteles tanúja, aki találkozott a feltámadt Üdvözítővel. Szent Pál is ezzel igazolja apostoli küldetését.
A hajó juttassa eszünkbe azt a hajót, amelyben most mi vagyunk. Régtől fogva a hajó az Egyház szimbóluma. Ez a hajó dacol a viharokkal, és csak ebben a hajóban juthatunk át a túlsó partra, vagyis az üdvösségre.
Mindannyiunknak bemutatkozik az Isten, beszáll a hajónkba, majd megbíz egy fontos feladattal. Ő ad erőt és leleményt hozzá, és megtapasztaljuk az eredményességet. Ma is minden segítséget megad azoknak, akiket szolgálatára hív. A barokk kortól kezdve a templommal is szoros kapcsolatban áll a hajó képe. A templomhajóban találjunk egymásra! Ne csak itt a templomban legyünk egymás mellett, hanem kint, a mindennapi életben is legyünk együtt Istennel és egymással!