Évközi 2. hét, csütörtök, rövid – Mk 3, 7-12
Örülünk-e annak, és merjük-e megvallani, hogy katolikus keresztények vagyunk?
A mai evangéliumban azt olvastuk, hogy „A tisztátalan lelkek, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia! Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.”
A tisztátalan lelkek ugyanazt ismerték el Jézusról, amit később Simon Péter is megvallott, és amelyért Jézus Pétert megdicsérte, a tisztátalan lelkeknek azonban megtiltotta ennek a híresztelését. Miért? Mert az utóbbiak csak kényszerűségből hódoltak előtte, de közben telve voltak gyűlölettel, irigységgel és rosszakarattal. (NB! A sátán örökké gyűlölni fogja Jézust, az ő Édesanyját és tanítványait: minket is.) Ezért a gonosz lelkek tanúságtétele nem kedves az Isten előtt, sőt kártékony. Ezzel szemben a mi gyarló, de szeretetből fakadó szolgálatainkat Jézus oly annyira elfogadja, hogy általunk Ő maga gyakorolja az irgalmasságot, és Ő maga gyógyít. Természetesen nekünk is mindent meg kell tenni azért, hogy Isten alkalmas eszközei lehessünk. Erre kell törekednünk, Isten segítségével!
! Legyen olyan a Jézus melletti tanúságtételünk, hogy ne szégyelljen minket Jézus majd a mennyei Atya előtt sem!