Évközi 2. hét, hétfő – Mk 2,18-22. – Böjtölésünkben és bűnbánatunkban is megmarad-e bennünk az öröm?
Egy héttel ezelőtt, az évközi idő első hétköznapján Márk evangéliumában hallottuk, hogy amikor Jézus első megszólalásakor saját szavaival is meghirdette a mennyek országának örömhírét, ezt rögtön összekötötte egy fontos felhívással, melyben elkötelezett választ kért: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” Megjegyeztük, hogy a régivel való szakítás és az új élet alapja csak az örömhír befogadása lehet. Az Isten országába való bejutás első lépése: Jézus örömhírének az elfogadása. Akik hittel fogadják a hírt, hogy Isten emberré lett, azokat eltölti az öröm. Csak az örömhír befogadása után lehet megtenni a második lépést: az erkölcsi megtérést.
! Aki igazán bűnbánatot akar tartani, azt örömmel kell tennie. Örömünk oka az, hogy Isten a bűnösségünk ellenére is meghívott minket. Átérezzük méltatlanságunkat Isten szeretetére, de azt is felismerjük, hogy Isten viszont nagyon is méltó arra, hogy szeressük. Maga Isten siet a segítségünkre, mert Ő végtelenül irgalmas. „Nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.”
Jézus a lakodalom-hasonlattal arra utalt, hogy az ő személyében Isten már jelen van az ő népe körében. Jézus a tegnap kapott tanítást folytatja. Az Ószövetségben nagyon sok szó esett arról, hogy Isten olyan, mint a vőlegény, és az ő népe, amelyet akkor az apostolok képviseltek, a menyasszony. De Jézus azt is előre vetítette, hogy „jönnek majd napok, amikor elviszik a vőlegényt” (utalva a halálára), és akkor a vendégek (a tanítványok és utódaik) böjtölnek.
A böjtölés gyakorlata az üldöztetések idejében kezdődött el igazán. Felismerték, hogy a keresztény életnek is megvannak a maga szenvedései, böjtjei, legfőképpen a halál miatt. De a keresztény élet alapvetően mégis örömben eltöltött élet. Az öröm és a szomorúság, akár a napfény és a köd, átjárják egymást, amíg Krisztus második eljövetelére várunk. De az öröm hatalmasabb. A szomorúság csak átmenetileg uralhatja az életet.
Ebben a kettősségben élünk. Jézus már itt van mibennünk és közöttünk (különleges módon az Oltáriszentségben is), de másodszor is el kell jönnie, hogy beteljesítse uralmát.
! A megváltás még személyes életünkben sem fejeződött be, egész életünkben folytatódik. Örömünk forrása, hogy minden botlás után új életet kezdhetünk Jézus, a Megváltónk által, és beléphetünk Isten lakomájára.
Miközben böjtölésünk Isten hiányát, saját bűnösségünk elismerését, a Jézus szenvedése és „elvétettetése” miatti fájdalmunkat is kifejezi, ugyanakkor Jézus irgalmas szeretetében bízva, Jézus eljövetelét várva, belé vetett hittel és bizalommal kell böjtölni.
A böjttel fokozzuk azt a várakozást, amely az égi lakoma teljes örömét előzi meg. Az Eucharisztiában azt ünnepeljük, hogy a vőlegény már velünk van a szentségi színek alatt, velünk van életünk szenvedéseiben, és ha kitartunk ezekben, vele leszünk a dicsőségben is. Jézus mondta: „Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban, ezért nektek adom az országot, hogy asztalomnál egyetek és igyatok országomban.” (vö. Lk 22, 28-30.)