Évközi 1. hét, szombat – Mk 2,13-17
A mai evangéliumban Jézus azt mondja: „Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” Vajon mi melyik csoportba soroljuk magunkat? – Ismerjük el bűnösségünket!
A világban általános a keresés. Az ördög – mint ordító oroszlán – keresi, hogy kit nyeljen el. Lévi, a vámos, általában az emberek többsége – a pénzt keresi. Vannak, akik a vesztüket keresik. ! Mi vajon mit keresünk?
Jézus – mint jó Pásztor – keresi az elkóborolt bárányait, hiszen azért jött, hogy a bűnösöket bűnbánatra hívja, és a megtérő bűnösöket üdvözítse. ! Mi ne a mammon szolgálatába szegődjünk, hanem fogadjuk el Jézus meghívását, mint Lévi, a vámos, és hagyjuk ott a pénzváltó asztalt! Keressük a mindennél értékesebb kincset, az igazgyöngyöt: Istent, és teljesítsük hűségesen az Istentől kapott küldetésünket! Mindennapi gondjaink között ne feledkezzünk meg arról, hogy elsősorban az Isten országát kell keresnünk (Mt 6,33)!
Következetesek vagyunk-e? Jézus mondta, hogy a világ fiai annyiban okosabbak a világosság fiainál, hogy ők következetesek a céljaik megvalósításában. Akik viszont következetlenek és állhatatlanok, azok szánalmasabbak minden embernél, azokkal Isten sem tud mit kezdeni. Ismerjük fel, hogy az Istentől kapott legértékesebb adományunk („talentumunk”) a szeretetre való képességünk, és a legfontosabb küldetésünk, hogy a szeretetben állandóan fejlődjünk, vagyis egyre jobban (egyre önzetlenebbül) szeressük az Istent, és azokat, akiket Isten nekünk ajándékozott. A szeretetben való megújulás feltétele, vagyis önzésünk felismerése és az attól való megszabadulás, viszont újra és újra őszinte bűnbánatot igényel. Tehát a bűnbánat nem egyszeri esemény, hanem a szeretet fejlődésével együtt járó állandó folyamat. Ezért ha a szeretetben fejlődni akarunk, akkor nem szabad belefáradni a bűnbánatba sem.
Ismerjük föl, hogy Isten keres és hív minket, és Jézus azért jött, hogy a bűnösöket bűnbánatra hívja. Soha ne gondoljuk túlzott elbizakodottsággal, hogy a mi szeretetünk már tökéletes, és nincs szükségünk sem a bűnbánatra, sem Jézusra. Jézus viszont csak akkor tudja megtisztítani szeretetünket, ha beismerjük bűneinket. Ne féljünk a bűnbevallástól, mert ez nyitja meg az utat Isten előtt! Jusson mindig eszünkbe Jézus mondása, hogy nagyobb öröm van a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akik – tévesen – azt hiszik, hogy nekik nincs szükségük bűnbánatra.
Saját üdvösségünk keresése közben arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy felelősek vagyunk mások üdvösségéért is! Ha valóban hiszünk a boldog örök életben, és ha igazán szeretjük hozzátartozóinkat, akkor fontosnak kell tartanunk, hogy ők is ott legyenek majd velünk az örök boldogságban!
Legyünk „találékonyak” és állhatatosak a szeretetben, és mindehhez kérjük a Szentlélek segítségét!